Chapter 1: Unmasked: A Dance of Control
A dodzsóban sűrű füstölőfüst lógott, mint egy nyálkás szantálfa és mirha fátyol, ami alig tudta elfedni az izzadság és az öreg fa élesebb illatát. Gyertyafény nyaldosta a falakat, amitől az ősi tekercseken festett harcosok mintha rángatóztak volna és ringatóztak volna.
Vele szemben állt, egy fekete kevlárból készült monolitként. A motorháztető még mindig rajta volt.
– Ez marad – mondta Batman, hangja az ismerős kavicskő visszhangját hallotta Gotham sikátoraiban. Kijelentés volt, nem kérés.
Lady Shiva mosolya lassan, tiszta, ragadozó gyönyörűségtől sugárzott. Egyszerű edzőruhát, sötét vászonnadrágot és szűk trikót viselt, karjai vékonyak és izmosak voltak, amelyek egy életre szóló brutális fegyelmezésről árulkodtak. – Bruce – lehelte, a név titkos fegyverként szolgált a csendes szobában. Látta a maszk alatti apró rezzenést. – Vagy csak akkor hallgatsz a szimbólumra, amikor velem vagy?
Nem várt választ. Előrefolyt, nem futott, hanem siklott, és első csapása nem a páncél gyenge pontját, hanem magát a motorháztető alját célozta. Egy dugattyúként működő ujjbegy kapcsolódott a kioldó mechanizmushoz, amelyet évekkel ezelőtt kikövetkeztetett.
Sűrített levegő sziszegett. A motorháztető visszahúzódott, és visszahúzódott a ruhája gallérjába.
Bruce Wayne arca feltárult, minden kemény vonal és árnyék mélyebb volt, mint amit bármilyen maszk létrehozhatott volna. Haja nedves volt, szeme viharos, dühös kékségben ragyogott a pislákoló fényben. Nyersnek, fedetlennek tűnt, aminek semmi köze nem volt a bőrhöz.
– Jobb – dorombolta Shiva. Közeledett a távolhoz. Felemelte a kezét, de nem azért, hogy lecsapjon, hanem hogy megállapodjon a férfi páncélozott mellkasának széles felületén. Rövid, halálos körmei lefelé súrolódtak, varratokat keresve. Meg is találta őket. Éles, precíz rántásokkal és csavarásokkal leoldotta a törzspáncél elülső lemezét. Az nehéz, tompa puffanással hullott a szőnyegekre.
Most már csak a fekete alsóruhában volt, izzadságtól nedves mellkasához és hasához simulva. Érezte a férfi melegét, a szíve gyors ritmusát a tenyere alatt.
– Nincs több maszk – sziszegte, szája centikre volt az övétől. Meleg leheletet érzett. – Csak a tested válaszol az enyémnek.
Megragadta a csuklóját, szorítása vassal markolta. „Nem ezért jöttem.”
„Most már az.”
A lány megfordult, a férfi fogását használva forgáspontként, és kirántotta alóla a lábait. Együtt zuhantak a földre, a régi edzőszőnyegek tiltakozva nyögtek. A férfi egy pillanatra felült, a súlya a lányra szegezte a súlyát, de a lány megrándult, hihetetlen erővel ívbe feszítette a hátát, és megfordították a helyzetüket. Ráült a csípőjére, térdei a bordái melletti szőnyegekbe vájtak.
Mindenhol ott volt a keze. A férfi alsóruhája anyagát tépdeste. Az kielégítően felszakadt. A bőre régi hegek térképére hasonlított – kések halvány vonalak, a golyóktól ráncos körök, amelyek szerencsére csak a ruhát találták el. Teljesen testi tisztelettel követte őket. Szája megtalálta a férfi nyakának és vállának találkozási pontját, és beleharapott, nem elég erősen ahhoz, hogy felsértse a bőrt, de annyira, hogy felnyögjön – egy halk, állatias hang, aminek semmi köze nem volt Batmanhez.
Kézzelfogható volt az irányítása, egy átszakadni készülő gát. Felemelte a kezét, beletúrt a hajába, hátrahúzta a fejét, hogy ránézzen. Egy hosszú pillanatig csak lélegeztek, bámultak, két ragadozó felismerte ugyanazt a halálos szikrát a másikban.
Aztán megcsókolta. Nem volt gyengéd. Fogak és nyelv csattanása volt, egyszerre követelés és kihívás. A lány ugyanolyan dühvel válaszolt, addig harapdálta az alsó ajkát, amíg rezet nem érzett.
A ruhái következtek. Nem vesződött a finomkodással. A trikója széttépve hevert. A nadrágja egyetlen durva rántással csúszott le a csípőjéről. A dojo hűvös levegője csapta meg a bőrét, majd azonnal a keze perzselő forrósága következett. Tenyerével a fenekére simított, és szorosan összeszorította, erősen a saját szakadt ruhájának kemény dudorához húzva a hasát.
– A francba! – zihálta, miközben a csípőjét forgatta. A súrlódás szinte fájdalmas volt a közöttük lévő anyagrétegeken keresztül.
Újra megfordította, és a vállát a szőnyeghez szegezte. Tekintete most teljesen vad volt, Bruce Wayne utolsó nyomait is elhamvasztotta a lány által felszabadított vágy. Babrált az övével, mozdulatai szokatlanul ügyetlenek voltak.
– Hadd engedjem – suttogta, és eltolta magától a férfi kezét. Gyorsan és hatékonyan kinyitotta a csatot és a cipzárt, kiszabadítva a férfit. Vastag és kemény volt a kezében, a bársonyos bőr feszült. Egyszer, kétszer megrázta, hüvelykujjával elkenve a nedvességcsepp hegyét.
Borzongott.
A nő magához vezette, nem várt, nem kérdezett semmit. Abban a pillanatban, hogy a férfi a közelébe lépett, a nő átölelte a derekát, felemelte a csípőjét, és egyetlen mély, brutális ütéssel magába zárta.
Mindketten felkiáltottak. A hang nyers, csupasz volt, ahogy visszhangzott a dojo falairól.
Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, markolatig belé temetve, homloka az övéhez nyomódott, lélegzetük szakadozottan keveredett. A lány szorosan köré fonta kezét, lassú, belső lüktetéssel, és látta, hogy a férfi szemei hátrafordulnak.
Aztán megmozdult.
Büntető, könyörtelen ritmust diktált, minden döféssel kiűzte a levegőt a tüdejéből. A szőnyegek nyikorogtak és nyögtek alattuk egy időre. A lány döfésről döfésre talált, körmei vörös csíkokat vájtak a hátára. Mocskot kántálva emésztette a fülébe, szavakat, amelyekkel meg akarta rombolni minden megmaradt önuralmát.
„Így dugnad meg Gothamet, Bruce? Ezzel a… elfojtott dühvel?” A lány ívbe húzódott, és még mélyebbre hasította. „Ennyi fegyelem, csak hogy egy gyilkos lábai között veszítsd el?”
Morgás hallatszott lényének legsötétebb részéből, majd szöget váltva eltalált egy pontot, amitől a lány látása elfehéredett. Okos gúnyolódásai összefüggéstelen nyögésekben olvadtak szét.
Az egyik keze leszakadt a csípőjéről, és átsiklott izzadságtól csatakos testük között. Ujjai a csiklójára bukkantak, durva, szoros köröket dörzsölve. A kettős támadás túl sok volt. A gyönyör feszes, elektromos tekergésben terült el a gyomrában. Nem volt gyengéd. Ez egy hódítás volt, egy győzelem, amelyet puszta, brutális súrlódás árasztott el.
Elfojtott sikollyal érkezett, teste satuként szorította a férfit, minden izma megfeszült. Orgazmusának ereje aktiválta az övét. Még egyszer utoljára, végleg belehatolt, egész teste összezárult, miközben egy rekedtes kiáltással, ami félig a neve, félig átok volt, kiürítette magát belé.
Összeomlás. Súlya hatalmas volt, összeroppant. Örült. Ott feküdtek, összegabalyodva és roncsokban, csak a zihálásukat és a gothami rendőrségi sziréna távoli bőgését lehetett hallani.
Lassan felkönyökölt, és lenézett a nőre. Arca megfejthetetlen volt, a megbánás, a jóllakottság és az önutálat kavalkádja tükröződött rajta. A gyertyafény megcsillant a mellkasán lévő sebhelyeket csíkozó izzadságcseppeken.
Felnyúlt, és hüvelykujjával letörölte a rúzsát a férfi szájáról. – Látod? – kérdezte rekedtes hangon. – Nincsenek rejtélyek. Csak fizika. Erő. Reakció.
Épp megszólalt volna, tekintete már újra felismerhetővé vált, amikor az ajtóhoz legközelebbi gyertya pislákolt és kialudt. Nem a huzattól.
Kilőtték.
Egy második hangtompítós lövedék fúródott Shiva feje mellé a szőnyegbe, szálkák szórták meg a haját.
Egyetlen entitásként mozogtak, egy szempillantás alatt kibogozódtak és talpra álltak, meztelenül és sebezhetően. Bruce egy nehéz kiképzőbabák fedezéke felé tolta, miközben egyre több lövedék csapódott a körülöttük lévő fába.
Már az árnyakat fürkészte, gondolatai egyértelműen a szex utáni időszakról a taktikai számításokra cikáztak. „Árnyak Ligája” – motyogta, és megragadott egy eldobott páncéldarabot, hogy rögtönzött pajzsként tartsa.
A bábu mögött kuporgó Shiva másfajta izgalmat érzett, ahogy az ereiben végigsöpörve a gyönyör halványuló visszhangjait kergette. Az éjszaka még nem ért véget. Az igazi tánc csak most kezdődött.
Vicsorogva nézett a sötétben. Egy mosoly.