Chapter 1: The Kiss That Wasn't Enough
A harcklub levegője elég sűrű volt ahhoz, hogy rágni lehessen: izzadság, olcsó szivarfüst és a vér rézvörös szaga. A pénz gazdát cserélt az árnyékban, az érmék csörömpölése és a bankjegyek állandó, suttogó kórusként hallatszott a közepén álló ketrecből érkező morgás és ütések mellett. Egy pince volt, amit a fenti város elfeledkezett, egyetlen fényforrása egyetlen, csupasz villanykörte volt, amely egy dróton himbálózott, hosszú, táncoló árnyékokat vetett, szörnyetegekké változtat a figyelő férfiakat.
Ophelia Sarkissian füstként mozgott, mint egy szellem zöld selyemruhában, amely minden ívhez hozzátapadt. Élénk szőke haja holdfényként világította meg a félhomályt. Nem a pénzért jött. A látványosságért jött, az állatkert egyetlenegyért, aki talán tényleg izgalmat okoz neki, előbb meghal.
Smaragdzöld szemei könnyedén megtalálták.
Logan egy sűrített erőszak csomója volt a ketrec közepén. Félmeztelenül, izmos teste izzadságtól és friss vértől csillogott – általában nem az övé. Egy akkor kétszer férfi feküdt a láncszemeknek dőlve, a hidegben. Logan válla megfeszült, a három ökléből kiálló adamantiumkarom bíborvörösen csöpögött a foltos betonpadlóra. Vad és szemei a tomboló tömeget fürkészték, vicsorgás húzódott az ajkára. Tiszta, szelídítetlen id volt, és a látványától valami összerándult Vipera gyomrában a forróságtól.
Lassú mosoly suhant át méreggel átitatott ajkán.
Amikor kilépett a ketrecből, a tömeg szétnyílt előtte, szemükben félelem és áhítat keverékével. Felkapott egy piszkos törölközőt és egy üveg whiskyt az egyik sarokból, és hosszan slukkolt belőle, ádámcsutkája ringatózott.
– Micsoda előadás – hasított át a lármán a hangja, sima, mint a selyem, amit viselt.
Logan megfordult, tekintete végigpásztázta a lányt, anélkül, hogy a lány megszokott csodálatának nyoma lett volna. Ez egy felmérés volt, tisztán ragadozó jellegű. – Vesztett, hölgyem?
– Távolról sem. – Közelebb lépett, belépett a férfi terébe. Az illata – vadon, szivarfüst és nyers vér – mámorító volt. – A mestermunkáját csodáltam. Nem mindennap lát az ember élő fegyvert.
Felmordult, és megtörölte az arcát a törölközővel. „Hagyd abba a zümmögést. Nincs kedvem a nagy felhajtáshoz.”
– Én sem. – Tekintete a férfi szájára siklott, majd vissza a szemére. – Valami igazira vágyom. Valamire, amihez nem kell közönség. – Felemelte a kezét, egyetlen manikűrözött ujjal végigsimított a kulcscsontján lévő friss karcolás vonalán. A férfi bőre lázasan izzott az érintése alatt, az izmai megremegtek. – Úgy nézel ki, mintha másfajta kikapcsolódásra lenne szükséged.
A férfi fellendült, és a csuklója köré fonódott. Vasmarokkal szorította, megfélemlíteni, megtörni akarta. A lány meg sem rezzent. Csak a tekintetébe nézett, pulzusa lüktetett a hüvelykujja alatt. – Mi a játékod?
– Nincs játék. – A lány közelebb hajolt, ajka egy leheletnyire volt a férfi fülétől. Illata, az éjszaka virágzó jázmin és valami élesebb, kémiai illat veszélyes keveréke, betöltötte a férfi orrát. – Csak egy kölcsönösen előnyös megállapodás. Teljesen fel vagy készülve. Van egy különleges képességem arra, hogy kibontakoztassam az olyan férfiakat, mint te.
A nő arcát tanulmányozta, szemében az állati ravaszság a puszta, egyenes vágyat tükrözte. Az ital, az adrenalin, a küzdelem puszta fizikai ereje megmozgatta a szervezetet. Az ösztönei hajtották, és a nő ajánlata egyenes vonalat jelentett a legegyszerűbb ajánlathoz.
Egy utolsó, elutasító nyögéssel elengedte a csuklóját. – Nálad vagy nálam? – motyogta rekedten.
„Az enyém közelebb van.”
A lakása hideg luxus dolgozószobája volt, csupa króm és üveg, kilátással a város halványuló fényeire. Alig csukódott be mögöttük az ajtó, máris rajta termett. Semmi finomság, semmi gyengéd felvezetés. Csupa éhség volt. Megpörgette, a hideg fémajtóhoz szorította a hátát, teste az övéhez szorított. Szája követelőzően, sebzően csapódott az övére.
Viper beleolvadt, karjai átölelték a nyakát. Elérkezett a pillanat. Ahogy a nyelve behatolt a szájába, hagyta, hogy saját mirigyei kiválasztják az első hullámot. Halványan keserűmandula és perzselt föld íze volt az ajkán. Úgy csókolt, mintha harcolna – mindent felemésztett, minden erejét felemésztette.
Abban a pillanatban érezte, ahogy a szervezetébe került.
Egy megrázkódtatás futott végig rajta. Izmai, ezek a kőkemény szimultak a lányhoz, hirtelen megrándultak, finom remegés futott végig a karjain, ahol bezárták. Egy rekedtes sikítással szakította meg a csókot, szemei tágra nyíltak és zavartak voltak, pupilllái kitágultak.
– Egy pokolba…? – motyogta, megpróbált ellökni magát az ajtótól, de megbotlott. A gyógyító faktor, az a benne lévő csodálatos motor, sikoltozott, hogy semlegesítse a szinapszisait elárasztó neurotoxint. Sejtszintű háború folyt, és egy pillanatra a vírus győzedelmeskedett.
Vipera hideg, diadalmas vigyora visszatért. Nézte, ahogy megtántorodik, karmai egy suttogással kiszabadulnak, ami visszhangzik a steril szobában, de céltalanul remegnek. Pompás ragadozó volt, egy pillanatra megbénulva.
– Pszt – gügyögte, és előrelépett, ismét a férfi térdre rogyott a puha fehér szőnyegen. – Az első hullám mindig a legnehezebb.
A lány letérdelt elé. A férfi zihálva, nedvesen vette a levegőt, teste remegett, ahogy hihetetlen sebességgel égette át a mérget. Még mindig eszméleténél volt, és még mindig küzdött. Lenyűgöző.
Ujjai beletúrtak a hajába, hátrarántva a fejét, felfedve erős torkát. Előrehajolt, és egy lágy, nyitott szájú csókot lehelt az állkapcsa alá, egy újabb, lassabban ható szert juttatva közvetlenül a véráramába a pórusokon keresztül. A férfi felnyögött, ami egyszerre volt fájdalmas és nem kívánt élvezetteljes.
– Még mindig velem vagy, Logan? – suttogta, miközben a vállára siklott, és a hátára tolta. A férfi alig tanúsított ellenállást, teste egy csatatér volt. A lány lovaglóülésben ült a csípőjén, ruhájának selyméből úszott körülötte. Hátranyúlt, lehúzta a cipzárt, és lehúzta a válláról, amíg derékig meztelen nem lett felette.
Méreganyagoktól és dactól homályos tekintete követte a mozgást. Még haldokolva is figyelt.
Szándékos lassúsággal kigombolta a farmerját, kiszabadítva az erekcióját. Kemény volt, egy brutális, fiziológiai válasz, amit a gyógyító faktora nem tudott felülírni. Mosolyogva nézett le rá, mint egy gyönyörű, mérges istennő. „Látod? A tested tudja, mit akar.”
Nem várt, nem készítette fel. Egyetlen lassú, gyötrelmes mozdulattal rogyott rá, figyelve, ahogy az arca eltorzul. Feszes és nedves volt, és a benne lévő férfi vastag és kérlelhetetlen érzése a tiszta dominancia lüktetését küldte át az ereiben. Ez maga volt a hódítás.
Mozdulni kezdett, könyörtelen, őrlő ritmusban. Feje hátrahanyatlott, szőke haja a derekát súrolta. Minden emelkedés és süllyedés kitervelt volt, mély, teljesen elvette a férfit. Saját lélegzete is gyorsabban, egyre felületesebben kezdett jönni. Az ereje, ez a durva, vad valami, ami alá volt szorítva, megadta magát neki, miközben a férfi teste küzdött, hogy megölje a csókját…
– A francba! – morgott Logan, a szó valahonnan mélyről felszakadt. Kezei, amelyek eddig ernyedten lógtak az oldalán, hirtelen a levegőbe ugrottak, és megragadták a csípőjét. Ujjai belemélyedtek, olyan erősen, hogy bármelyik másik nőt megsebesíthettek volna. Gyógyító ereje győzedelmeskedett, átégette a bénultságot, szította a dühöt, ami igazi ereje volt.
Lenézett, smaragdzöld szemei találkoztak az övével. A köd tisztult, helyét egy ismerős, rémisztő düh vette át. Visszajött, és dühös volt.
Csípőjén fogva átvette az irányítást, és olyan nyers, erőszakos intenzitással döfte belé az arcát, hogy elállt a lélegzete. A játék megváltozott. Már nem csábítás volt; ez egy dominanciaharc volt, és itt folyt, ahol a testük egyesült.
A tempó büntetővé vált, hús húsnak csapódásaként. Viper gondos önuralmát egy zihálás, majd egy szaggatott sikoly szakította félbe. A férfi mellkasába harapott, karmai vörös nyomokat hagytak a szegycsontján, amelyek majdnem olyan gyorsan zárultak le, mint ahogy Viper tette őket. Ugyanazzal a vad dühvel dugta, amivel harcolt, egy értelmetlen, hajtó ritmussal, ami egy olyan tetőpont felé taszította, ami kevésbé élvezetnek, és inkább olyannak érződött, mint egy darabokra hulló orgazmus.
Elfojtott sikollyal érkezett, teste görcsben rándult körülötte, a győzelem keserű és elsöprő volt.
Egy utolsó, brutális vicsorgással kiürítette magát a lányban, saját kitörése a tiszta, állatias beteljesülés remegése volt. Kezei lehullottak a csípőjéről, maguk után hagyva szorításuk szellemét.
Egy hosszú pillanatig csak a zihálásuk hallatszott a hideg, csendes szobában.
Viper lassan ellökte magát tőle, érezve a combjai között a sikamlós masszát. Bizonytalan lábakon állt, és lenézett a szőnyegen fekvő férfira. A méreg eltűnt belőle, anyagcseréjének pokla kiégette. Szemei most tiszták voltak, élesek, mély gyűlettel, ami szinte nyugodt volt.
Felült, és kézfejével megtörölte a száját, mintha megpróbálná eltüntetni a lány ízét. – Halott vagy – mondta halk, reszelős ígérettel. Semmi ordítás, semmi düh. Csak tény.
Viper visszakapta a ruháját, mosolyogva remegett a szélein. Megmérgezte, meglovagolta, és leállította legendás gyógyító erejét. Mégis felült. Gyógyult. És úgy nézett rá, mintha már dög lenne.
A vadászat izgalma valami hidegebbé olvadt a gyomrában. Kihívásra vágyott. Úgy tűnt, meg is kapta. A férfi talpra állt, ismét ép testtel és dühösen, és egy lépést tett felé.