Chapter 8: Venom-Fueled Orgasm Extraction
A taktikai ruha olyan volt, mint egy második bőr, szénszövésű és árnyékos, hűsölő mozdulattal Vipera húsához simulva, miközben a varratokat zárta. Egy csomagot dobott Logan mellkasához anélkül, hogy ránézett volna. „A legtöbb kaliberű lövedéket megállítja. Plazmavágónak nem lesz jó, de jobb, mint a születésnapi ruhád.”
Logan elkapta az anyagot, orrlyukai kitágultak. A penthouse levegőjében zúzott ibolya és méreg illata terjengett, egy parfüm, amelyet saját kiontott vérének rézvörös árnyalata tarkított. Magára húzta a ruhát, az anyag hozzátapadt a testéhez. „Ki jön?”
– Felvásárlási csapat. – Viper hangja rekedt, professzionális volt, miközben kerámiatányérokat csúsztatott a mellkas réseibe. – Magánszektor. Egy hete követnek, licitálnak az utolsó szűrésem genomikai adataira. – A törött ágy, a márványon lévő nedves folt felé biccentett. – Épp most szereztek egy hatalmas, jogosulatlan mennyiségű egyedi mutáns bioaláírást. A tiéd és az enyém… keverednek. Mintákat akarnak majd. Forrásokat akarnak majd.
Megfordult, kezében egy elegáns, tűszerű injekciós pisztolyt tartva. „Élve fognak elfogni minket. Ez a hibájuk.”
Logan torkából egy halk morgás tört fel. „Kibaszott csaliként használtál.”
„Katalizátorként használtalak.” Smaragdzöld szemei találkoztak az övével, bocsánatkérés nélkül. „Az én mérgem, a te gyógyító faktorod – a reakció világítótorony bárki számára, akinek megfelelő érzékelői vannak. Most már tudjuk, ki figyel. És összetörhetjük a játékaikat.”
A holografikus kijelzőn a három hőnyom látszott, ahogy elérik a szervizlépcső tetejét. Nem siettek. Módszeresen, szétszóródva dolgoztak. Profik.
Viper az obszidián fal egy szakaszához lépett, és megnyomott egy rejtett gombot. Egy panel sziszegve kinyílt, feltárva nem fegyvereket, hanem egy kicsi, klinikai hűtőszekrényt. Bent irizáló folyadékkal teli fiolák világítottak a LED-szalagok alatt. Fogott kettőt, és az egyiket Logannek nyújtotta.
„Idd meg ezt. Most.”
„A fene az?”
„Egy semlegesítő koktél a saját biofegyvereimhez. A szervezeted úszik a testedhez igazított neurotoxinokban. Ez… tisztázni fogja a dolgokat. Hacsak nem élvezted az érzést, ahogy az idegvégződéseid perzselnek.”
Levette a fiola kupakját, megszagolta. Ózon és menta illata terjengett. Visszaütötte. Hideg tűz terjedt végig a nyelőcsövén, mikroszkopikus szálak érzése szövődött át a szinapszisain, kioltva a hosszan tartó, lázas zümmögést, amit a méreg hagyott maga után. Az elméje, ami korábban olyan volt, mint egy rádió, amely egyszerre három állomást fog, egyetlen, tiszta csatornára élesedett. Az állati düh megmaradt, de most már egy célzott eszköz volt, nem pedig figyelemelterelés.
– Köszönöm – morogta.
„Ne köszönd meg. Csak működőképesnek kell lenned. Zajos a dühöngő állapotod. Pontosnak kell lenned.”
A tetőtéri lakások fényei kialudtak, és a város ablakokon átszűrődő neonfény mélykék homályába merültek. A zümmögő csillár elsötétült és elhallgatott. A hirtelen beállt csendben még a megerősített szolgálati ajtón betörő roham tompa puffanását is hallották, negyven lábbal és két folyosóval arrébb.
Viper beleolvadt az árnyékba a fő nappaliba vezető boltív közelében. Logan egy tartóoszlop mögé helyezkedett, karmai halk suhintással kinyúltak.
Nem vártak. Abban a pillanatban, hogy az első fekete ruhás alak elhagyta a folyosó bejáratát, egy sziluettként kirajzolódva a vészvilágítás előtt, Viper lőtt. Nem golyó. Egy suttogó pff hallatszott az injektoros pisztolyából. Az alak megrándult, a nyakára csapott, majd hangtalanul a márványra rogyott.
– Altató huzat – mormolta, miközben már mozgott is.
A második behatoló reagált, és egy kompakt puskát rántott. Egy vörös lézerirányzék egy pontot festett Viper szegycsontjára. Logan megmozdult. Nem ordított. Csak ott volt, egy elmosódott mozgásként. Adamantium karmok villantak a neonfényben, vízszintes lendülettel elvágva a puska csövét és az elsütőbillentyű köré fonódó ujjakat. A férfi sikolyát félbeszakította Logan másik ökle, amely az állkapcsába csapódott, és azt szétzúzta.
A harmadik hátramaradt. Logan egy szkenner csillogását látta a kezükben. „Alattokat megtaláltuk” – mondta egy nyugodt hang. „Katalitikus reakció megerősítve. Női elsődleges vizsgálat. A hím ellenálló. A terminális erő használata engedélyezett.”
Végső erő. Logan tudta, mit jelent ez. Viper is. „Logan, lent!”
Nem a harmadik alakra lőtt. A felette lévő mennyezetet lőtte ki. A túl tökéletes csillár, melynek tartályát most már veszélyeztette a korábbi lövése, elengedte a kezét. Nemcsak kristályok, hanem egy tárolt, nyomás alatt álló zöld köd – a saját bénító szerének koncentrált aeroszolos változata – özönlött alá.
Az alak hátratántorodott, de a ruhája reagálni látszott, a szűrők zúgtak. Elsütötte a fegyverét. Nem egy lövedék volt. Egy sercegő, kékesfehér energiaháló. Beburkolta Vipert. A lány megrándult, ahogy az áram eltalálta, egy fojtott sikítás hagyta el a száját. Ózon és égett szénszövés szaga töltötte be a levegőt.
Logan mellkasában a szörnyeteg elszakította a láncát.
Szótlan üvöltés tört fel belőle. Három lépéssel átszelte a távolságot, tudomást sem véve a tüdejét perzselő, oszló zöld ködről. Az alak megfordult, fegyvere vinnyogva töltötte újra magát. Túl lassú. Logan karmai a fegyver házába mélyedtek, megcsavarodtak, és szikrák záporában széttépték. Hátkezest ütött a férfira, aki egy üvegvitrinnek zuhant.
Egy pillanat alatt rajta termett, térddel a mellkasán, karmaival a torkát markolva. Mögötte az energiaháló felpezsdült és kialudt. Viper négykézláb feküdt, köhögött, teste füstölt.
– Kicsoda? – vicsorgott Logan, és addig nyomkodta az adamantium hegyét, amíg vér nem ömlött belőle.
Az alatta álló maszkos férfi nedves, bugyborékoló nevetésben tört ki. „A jövő, állat. A vérében lévő szérumért jöttünk. De te… te vagy a csoda. Egy önmagát replikáló ellenügynökgyár.” Szeme, amely a sisakrostélyon keresztül látszott, fanatikus volt. „Rétegről rétegre szétszedünk mindkettőtöket.”
Logan dühe hideg és határtalan volt. Karmát felemelve ölni készült.
„Ne!”
Viper hangja rekedt volt, de parancsoló. Feltápászkodott, ruhája egyik oldala elszenesedett. „A ruhája ad. Életjelek, hang- és vizuális jelek. Ha megölöd, ők megkapják az adatokat, és tudják, hogy ellenségesek vagyunk. Ha életben hagyod, egy drónként cseng a kaptárban.”
Odasántikált, fecskendezve az injekciós pisztolyát. „El kell tűnnünk. Azonnal.”
A férfi ismét nevetett. – Nincs menekvés. Az épületet körülvették. Maga…
Viper lőtt. Nem egy alvó. Egy másik fiola. A férfi teste ívbe feszült, erei feketévé váltak és láthatóvá váltak a bőre alatt. Szája néma sikolyra nyílt, majd megmerevedett, szemei tágra nyíltak és merevek voltak.
„Neurotoxin. Azonnali, katasztrofális szinaptikus összeomlás. A felvételeken természetes embóliának tűnik.” Logan tekintetébe nézett. „Tisztább.”
Logan behúzta a karmait, és felállt. Az azonnali erőszak elmúlt, maga után hagyva a lány lakásának csendes, szikrázó mészárlását. Az adrenalin lüktetett az ereiben, de alatta valami más is pezsgett. A koktél tisztasága. A lány testének nyers, zsigeri emléke az övével szemben, a kémiai háború, amit egymásban vívtak. Hagyott maga után egy nyomot, egy brutális intimitást, ami erősebben kötődött, mint bármilyen szövetség.
Már egy konzolnál ült, repkedő ujjakkal, adatokat törölgetett. „Van egy másodlagos kijárat is. A tető. Van egy előre beprogramozott futárgépem.”
„Hová?”
„Valahol, ahol eszükbe sem jutna keresni. Valahol, ahol megvan a felszerelésem, hogy egy állandó blokkoló anyagot szintetizáljak a véredből.” Végül ránézett, arca korommaszk és kiszámított intenzitás látszott. „Ez nem ér véget velük. Ez csak most kezdődött. Te most már egy tervrajz vagy, Logan. Az én egyedi mérgem… és a tested egyedi módja annak, hogy leküzdje azt. Mi vagyunk a tökéletes csapat. Minden fegyver, minden gyógyszeripari óriás, minden aprócska hadúr biokémiai laborral a nyomunkba fog esni.”
Közelebb lépett, be a férfi terébe. Megégett ruhája forrósága keveredett az illatával. Felemelte a kezét, de nem azért, hogy megüsse, hanem hogy a mellkasát borító szénszövésen pihenjen. Birtokló, brutális gesztus volt. „Ez azt jelenti, hogy velem vagy. Amíg tiszták nem leszünk. Vagy amíg meg nem halunk.”
Elkapta a csuklóját. Nem elég erősen ahhoz, hogy eltörje, de elég erővel ahhoz, hogy megállítsa. Az állat és a férfi vívódott benne. A nő manipuláció és méreg volt tökéletes csomagban. Kihasználta őt, egy kontinens méretű célpontot rajzolt a hátára.
De igaza volt.
És az emléke – ahogy odaszegeződött hozzá, körülötte, diadalmasan sikoltozott, miközben teste az övével küzdött – horogként akadt a gyomrában.
– Nem vagyok a kedvenced, Ophelia – morogta rekedtes hangon.
Lassú, veszélyes mosoly suhant át az ajkán. – Nem. Te vagy az én mentsváram. Én pedig a tiéd. – Közelebb hajolt, lehelete meleg volt a férfi fülében. – Most pedig tűnjünk el a francba ebből az üvegkoporsóból. A következő hullám nem fog kopogtatni.
Kint megszólaltak az első szirénák, egyre közeledve. A tetőtéri lakás feletti éjszakai égbolt várt rájuk.