Chapter 7: Celestial Blackmail
A csillagvizsgálóban a csend nem volt békés. Ez volt az a csengő, üres csend, ami egy kataklizmát követ. Thor az üvegpadló szélén állt, tekintetét a mögötte kavargó kozmoszra szegezte, de semmit sem látott belőle. Úgy érezte, mintha megnyúznák. A konvergencia-rituálé által belé vésett nyers, mindig túlérzékeny idegvégződések még az elviselhetetlen, varázslattal átitatott gyönyör szellemétől rezegtek. Az eksztázis fantomteste kísértette.
Mjolnir nehéznek érezte magát a szorításában, az ítélet holt súlyaként.
Az ózon és a csiszolt üveg tiszta, éles illata semmit sem tett azért, hogy eltüntesse a lány illatát az emlékeiből – a jázminét, az izzadságot és a varázslatot is cukorhoz hasonló csípősségét.
– Mélakodsz – Amora hangja átvágta a Bifrost lappangó energiájának zümmögését. A kristálytiszta ajtónak támaszkodott, újra teljes ruhában, higgadtsága fényes páncélként ragyogott. – Ez nem áll jól neked. Az erőszak áll jól neked. A mennydörgés áll jól neked. Ez a búslakodás… ez gyalogos.
Nem fordult meg. „Kihasználtál engem.”
– Kihasználtuk egymást – helyesbített, léptei halkan kopogtak az üvegen, ahogy közeledett. – A seb bezárult. A Birodalmak stabilak. Apád dicsérettel fog elhalmozni. Én biztosítottam a sikeredet. – Megállt közvetlenül mögötte, jelenléte melegséget érzett a hátán. – És te gondoskodtál róla, hogy legyen egy… megfelelő csatornám.
Thor végre megfordult. Szeme olyan színű volt, mint egy gyülekező vihar. „Manipuláltad a rituálét. Többet vittél el, mint amennyi kellett volna.”
– Tényleg? – vonta fel egyetlen, tökéletes szemöldökét. – Ott voltál. Érezted a pillanatot, amikor a könnycsepp összeforrt. Ez volt a cél. Minden azután… – Ragadozó mosolyog suhant át az ajkán. – Ez karbantartás volt. A csatorna, amit megnyitottunk, nagyon erős, Mennydörgő. Rendszeresen… vérezni kell. Különben újra megrepedhet, te a középpontjában. – Közelebb lépett, hangja összeesküvőszerű suttogássá halkult. – Még mindig érzem benned. Zümmögést. Mint egy csapdába esett méh. Nem viszket?
Így is volt. Istenien, valóban. Őrjítő, alacsony fokú rezgés volt a velejében, egy kitépett szál lényének kárpitján, amit látszólag csak ő tartott. Gyűlölte, amiért elnevezte.
„Hagyj békén, varázslónő.”
– Vagy mi? – mormolta, majd bezárta az utolsó rést. Felemelte a kezét, de nem azért, hogy megérintse az arcát, hanem hogy a halántéka közelében lebegjen. A levegő sercegve liheg. – Le akarsz dobni a hídról? Az után a szolgálat után, amit tettem? A becsületed fellázadna ellenem. – Smaragdzöld szemei felcsillantak. – Különben is, nem akarod.
Ujjai végre összeértek, pehelykönnyű súrlódás érte az áll. Egy sokk futott végig rajta – nem fájdalom, hanem a fekete oltár minden érzékének megdöbbentő, élénk újraéledése. Élesen beszívta a levegőt.
– Látod? – lehelte diadalmasan. Másik keze laposan és igényesen a férfi mellvértjének közepére sújtott. – A kapcsolat most már kétirányú. Érzem a vihart. Nyugtalan. Dühös. Rászoruló. – Tekintete sokatmondóan lefelé siklott. – És úgy tűnik, nem csak a te dühöd van felkavarva.
Szégyenletes forróság öntötte el, egy áruló reakció, amit nem tudott elfojtani. A rituálé átprogramozott valamit. A közelsége, az illata, a kiszámított érintése – megkerülte az akarat, és közvetlenül ahhoz a zümmögő csatornához szólt, amit a nő vájt belé.
Megragadta a csuklóját, szorítása összeszorult. „Nem fogsz irányítani engem.”
– Nincs rá szükségem – mondta egyszerűen, félelem nélkül. – A tested az én odaadó szolgám. Nézd!
Követte a tekintetét. Bőrnadrágja eleje feszült volt, feszült a duzzadt, fájó, a tudatától elszakadt erekció. Fizikai lázadás volt ez.
– Engedd el, Thor! – unszolta, hangja selymes csapdaként hatott. – Harcolj ellene, és belülről felemészt. A varázslat most már a részed. Etesd meg. Hadd… törődjek vele. – A lány a mellkasára gyakorolt egy apró nyomást, hátravezetve, amíg a combjai el nem érték az alacsony, fényes korlátot, amely körülvette az obszervatórium csillagos panorámáját.
Túlságosan elvesztette az egyensúlyt, túlságosan belsőleg megosztott volt ahhoz, hogy ellenálljon. A hideg, sima kristályra rogyott, a végtelen zuhanás