Chapter 7: Submission
A szó ott lebegett közöttük. Egy parancs. Kate kezében a remegés elcsendesedett, hideg helyen, megnyugtató elszántság vette át. Ez nem a kriptában folyt kétségbeesett dulakodás volt. Ez egy bársonnyal bélelt ketrecben tárgyalt volt, és a váltóérték a behódolás volt.
Nem vetkőzött le. Lebontotta.
A kevlár mellvért sűrű puffanással ért földet. Következtek a kesztyűk, majd a csizmák. Minden egyes darab a csend szentsége volt. Natalia figyelte, kortyolgatta a borát, szemében a gyertyalángok úgy tükröződtek, mint a távoli, ragadozó csillagok. Amikor Kate csak az alsónadrágjában és szűk, izzadságtól sötét trikójában állt, Natalia egy utolsó kattanással letette a poharát.
„Az egész.”
Kate állkapcsa megfeszült. Hüvelykujjait a bugyija derekába akasztotta, letolta őket a combján, és kilépett. A trikót a fejére húzta, egy gyors, könyörtelen mozdulattal. A levegő hűvös volt a bőrén, libabőrös lett a hasán és a karján. Szörnyűen, elektromosan csupasznak érezte magát. Nem csak meztelennek. Kietlennek. Minden sebhely, minden izom kirajzolódott a pislákoló fényben – egy erőszakos életfajta bizonyítéka, amelyet most egy másik harcban is kínáltak.
Natalia tekintete fizikai súlyként vándorolt Kate feszes vállvonalától lefelé hasa lapos vonalán át a lábai közötti sötét szőrzetig. – Tökéletes – lehelte, nem bókként, hanem értékelésként. – A működőképesség bizonyítéka. Most pedig gyere ide.
Kate az ágyhoz lépett. A bíbor selyem hideg és csúszós volt a térde alatt, ahogy felmászott rá. Natalia csatlakozott hozzá, nem ragadozó sietséggel, hanem lomha, birtokos könnyedséggel. Letérdelt Kate elé, térdük majdnem összeért. A rózsák és a régi papír illata most már émelyítő volt, keveredve Kate bőrének sós ízével és egy élesebb, tisztább aromával – félelemmel, adrenalinnal, vagy mindkettővel.
– Látod a graftot? – suttogta Natalia, ujjaival végigsimított Kate nyakán lévő fantomsebon, ahol napokkal korábban fogak törtek fel. Begyógyult, már csak halvány rózsaszín emlék maradt. – Viszket. Hív. A hiányom benned, a hiányod bennem. Üreges rezonancia. – Keze lecsúszott Kate kulcscsontjára, megfogva egy apró, feszes mellett. Hüvelykujja végigsimított a mellbimbón, ami azonnal megkeményedett, árulkodóan. – A közelséggel elcsendesítjük. Az összenövéssel elnémítjuk.
Másik kezével Kate combjának belső oldalára nyúlt, és határozottan megnyomta. Habozás nélkül mondta: „Fekudj hanyatt.”
Kate engedelmeskedett, feje hátulja a selyembe süllyedt. Felnézett a baldachinos ágy sötét baldachinjára, saját töredezett tükörképére az ágy fölé szegezett antik tükörben – egy sápadt, szétszórt alak, vörös alapon szétterülve.
Natalia módszeres érintéssel reagált. Lehajolt, és a szájába vette Kate mellbimbóját, de nem szenvedéllyel. Tanulsággal. Nyelve körbejárta a mellbimbó csúcsát, fogai könnyen súrolták, Kate lélegzete elakadt, áruló hangként a csendes szobában. Teste ívbe feszült, egy néma, állatias válasz, amit megvetett.
– Utálod, milyen jó érzés – mormolta Natalia a bőréhez dörzsölve, forró lehelettel. – Utálod, hogy a tested bölcsebb, mint a büszkeséged. – Szája lassan, nedvesen siklott végig Kate hasán, nyelve a köldöke mélyedésébe nyúlt. Kate keze ökölbe szorította a lepedőt.
Aztán Natalia a lábai közé termett, és kitartó vállával még szélesebbre tolta őket. Kate szorosan becsukta a szemét. Nem akart odanézni. Képtelen volt.
Natalia nyelvének első érintése nem csók volt. Ez egy igény volt.
Lassú, lapos mozdulat volt a gáttól a csiklóig, szándékos és átázott. Kate felnyögött, csípője felrántódott az ágyról. Natalia kezei a combjára szorítottak, körmei belemélyedtek, meglepő erővel tartva le.
– Nyisd ki a szemed! – parancsolta Natalia, és épp csak annyira húzódott hátra, hogy megszólalhasson. Ajkai csillogtak. – Figyelj, mit adsz! Figyelj, mit veszek el!
Kate remegve erőltette a szemét, felemelte a fejét, hogy végignézzen saját testén. A látvány obszcén, hipnotikus volt. Natalia sápadt arca teljesen elmerült benne, éles, elegáns vonásait lágyította a Kate lábai közötti bensőséges sötétség. Tekintetük találkozott, Natalia tekintete ibolyaszínű éhséggel lángolt az árnyékból. Aztán visszabukott.
Ez nem volt gyengéd. Falánk volt. Natalia koncentrált, emésztő intenzitással falta. Nyelve belé hatolva rövid, brutális lökésekkel kefélte, mielőtt felkavarodott, és a csiklója köré fonódott, erősen szopva. Kate felkiáltott, egy szaggatott, törött hangon. Minden idegszála élő vezeték volt. A gyönyör hatalmas volt, egy összetörő hullám, de maró szégyennel volt átitatva. Ez volt a „fenntartás”. Ez volt a hatalom ára, az átkozott köteléké, ami életben tartotta a csatornában, és most selyemlepedőkbe fojtotta.
– A francba! – fuldoklott Kate, miközben a feje ide-oda rángatózott. – A francba…
Natalia ismét elhúzódott, nedves állal. „Ne idézd meg itt. Csak mi vagyunk. És az űrt, amit betömünk.” Áthelyezte a súlyát, és kígyózó mozdulattal felfelé mozdult Kate testén. Megcsókolta, és Kate érezte a saját ízét Natalia nyelvén – pézsmás, sós, ősi. Az intimitás sértőbb volt, mint bármi korábban.
– Én jövök – suttogta Natalia rekedtes hangon. A hátára fordult, magával húzta Kate-et, és addig vezette, amíg Kate az arcán lovagolt. – Csendesítsd el a zajt. Vidd, amire szükséged van.
A pozíció teljesen domináns volt, mégis a megadás egy újabb rétegét jelentette. Kate lenézett Natalia várakozó szájára, a nőre, aki törékeny új valóságát egy lopott vérrel teli fiolában tartotta. Düh és vágy fortyogott a gyomrában. Lehajtotta a fejét.
A szög más volt. Mélyebb. Natalia nyelve tévedhetetlen pontossággal találta el a közepét, és Kate karjai feladták. A fejtámlába kapaszkodott, teste Natalia fölé hajolt, egy halk nyögés szakadt fel a torkából. Mozogni kezdett, lassú, őrlő ritmusban, egyre növekvő, kétségbeesett dühvel dugva Natalia arcát. Natalia kezei Kate fenekébe nyúltak, ujjai az izomba mélyedtek, erősebben húzva lejjebb, ösztönözve a durva tempót.
– Ennyi – nyögte ki Natalia, miközben a szavak Kate csiklóján vibráltak. – Használj engem. Csillapítsd el a viszketést.
És Kate meg is tette. Elveszett a brutális, ritmikus súrlódásban. A világ Natalia szájának forró, nedves szorítására, a bőr csapódására, a nyers, morgó hangokra zsugorodott össze, amiket nem tudott abbahagyni. A szégyen elégett, elhamvasztotta egy olyan intenzív gyönyör, ami büntetésnek tűnt. Az orgazmusa nem hullámként, hanem egy alapjaiban szétterülő törésvonalként épült fel.
Amikor eltört, először csend volt – egy hatalmas, belső repedés, ami megremegtette az izmait és elvette a lélegzetét. Aztán egy elfojtott, torokhangon csengő kiáltás szakadt ki belőle, visszhangozva a bársonyfüggönyökön, ahogy remegett, és Natalia kérlelhetetlen nyelvén üvöltötte el a görcsöket.
Oldalra rogyott, kimerülten, zihálva, a selyem és az izzadság ízét érezve a szájában. Natalia átfordult, és felkönyökölt. Kicsapongónak, diadalmasnak tűnt, ajkai duzzadtak és sötétek voltak. Kezével végigsimította a száját.
– A rezonancia most már halkabb – mondta rekedtes hangon. – Érzed?
Kate tudta. A furcsa, üreges fájdalom, a pszichés fülzúgás, ami a kripta óta zümmögött, halk, kezelhető zümmögésre enyhült. A megkönnyebbülés azonnali, mélyreható és teljesen megvetendő volt.
Mielőtt válaszolhatott volna, egy halk, megfontolt csengőhang visszhangzott a tetőtéri lakásban. Nem az ajtó. Egy másik, belső rendszer.
Natalia mozdulatlanná dermedt, minden bágyadtság eltűnt belőle. Tekintete egy szinte láthatatlan panelre tévedt a túlsó falon, ahol most egyetlen kék fény világított.
– Úgy tűnik, a magánéletünk egyensúlya hamarosan felborul – mondta, és hangja visszahűlt a szokásos, csiszolt ütemére. Kicsúszott az ágyból, felvett egy köntöst egy árnyékos székről, és maga köré tekerte. A gesztus azonnal visszaállította az arcába a királyi távolságtartás rétegét. – Öltözz fel. Gyorsan.
– Ki az? – kérdezte Kate, remegő karokkal feltápászkodva, a verejték kellemetlenül hűlt a bőrén.
Natalia hátrapillantott, arckifejezése megfejthetetlen volt. – Egy komplikáció. Valaki, akinek csak holnap kellett volna megérkeznie. – Erős mozdulattal becsatolta a selyemövet. – Korán érkezett. És nem értékeli, hogy várakoztatják.
Egy új, másfajta hidegség öntötte el Kate csontjait. „Ő?”
A fő nappaliból egy női hang hasított a csendbe, akcentussal, tisztán és hidegen, mint egy sebészeti penge. „Natalia. Gyerekjáték a területed. Beszélnünk kell. Azonnal.”
Kate ismerte ezt a hangot. Hallotta már hírszerzési eligazításokon, suttogó figyelmeztetésekben olyan szövetségesektől, akik alig élték túl az Árnyak Ligájával való összecsapásokat.
Talia al Ghul itt járt.