Chapter 8: Humiliation Ritual
A parancs éles törésként hasított beléjük a bársonyos csendben. Nem kérés volt. A szoba nyomásának enyhítése, egy repedés, amelyen keresztül csak a megaláztatás áramolhatott.
Kate teste megfeszült, minden izma a dac kötelékévé változott. Felnézett Natáliára, aki fölötte állt, köntösének bíborvörös selyemje szétnyílt, felfedve teste sápadt, rideg ígéretét. A látvány fegyver volt. A nyirkos hőség, amit Kate már érzett, egy másik.
– Most – ismételte Natalia halk, pengő hangon –, különben a látogatónk így talál rád. És a fiola a csatornába kerül.
A matek brutális, azonnali volt. Talia al Ghulnak ebben az állapotában – meztelenül, térden állva, egy másik nő szagát árasztva – való leleplezése egy stratégiai megsemmisítés volt. A fiola a nővére élete volt. Kate állkapcsa sajgott az összeszorított állkapocstól.
Egy halk, állatias hang tört elő a torkából. Megmozdult.
A keze, mely még mindig remegett az utórengésektől, Natalia csípőjére tévedt. Nem azért, hogy ellökje magát. Hogy összeszedje magát. Előrebillentette a fejét, szeme elé tárult a sötét fürtök és az alattuk csillogó redők látványa. Az illat pézsmás volt, erőteljes, teljesen idegen és lenyűgözően bensőséges.
Natalia ujjai Kate izzadságtól nedves hajába túrtak, de nem gyengéden. Irányította, a nyomás állandó volt. „Szélesebbre” – suttogta, széttárva testét, Kate pedig engedelmeskedett, saját combjai is égtek a térdelés megerőltetésétől.
Nyelvének első érintése egy löket volt – egy érzékszervi villámcsapás a só, a bőr és a keserű izgalom jegyében. Natalia felsóhajtott, ami félig megkönnyebbülés, félig diadal volt. Összeszorította a hangját, nem engedve meg magának a finomságot, duzzadt bőrét Kate szájához, orrához nyomta.
– Tiszta – zihálta Natalia, miközben csípője sekély, követelőző ritmusba kezdett. – Minden csepp. Te csináltad ezt a káoszt. Megízlelheted.
Kate világa leszűkült az ízekre, az illatokra, a fojtogató intimitásra, az aktus fojtogató élményére. Dolgozgatott a nyelvével, egy nyers, mechanikus eszközzel, nyalogatta és ölelgette Natalia arcát. Minden hang, amit Natalia kiadott – egy fojtott zihálás, egy éles belégzés – egy szög volt Kate méltóságának koporsójába. Saját teste áruló módon maradék hőtől szikrázott, a percekkel korábban kikényszerített élvezet fantom visszhangjaként. A szégyen forrt a gyomrában, savasan és forrón.
Natalia lélegzete rövidebb és szaggatottabb lett. Kate haját olyan szorította, mintha dühösen szorította volna. „Ott van” – sziszegte, és teste megfeszült. „Ott… ott van.”
Az orgazmus, ami Natáliát elragadta, éles és csendes volt, egy egész testet átható remegés, amely egy lüktető, végtelen pillanatra Kate feje köré fonta a combjait. Kate mozdulatlanul állt, fuldokolva a nedves hőségben, amíg Natalia teste elernyedt, keze pedig lazított a szorításán.
Egy pillanatra csak a zihálásuk hangja hallatszott.
Aztán a másik szobából ismét Talia hangja hallatszott, türelmetlenül. – Gyerekesek a figyelemeltereléseid, Natalia. Ketyeg az idő.
Natalia hátralépett, és lesimította a köntösét. Arca kipirult, tekintete hűvös, összeszedett jóllakottságot tükrözött. Lenézett Kate-re, aki továbbra is térden állva maradt, zihálva vette a levegőt, ajkai nedvesek és véraláfutásosak voltak.
– A köntös. Az ajtó mellett. Vedd fel! – mondta Natalia, ismét komoly hangon. Megfordult, és a hálószoba bejárata felé indult, csak egy pillanatra állva meg, hogy hátrapillantson. – És töröld meg az arcod. Úgy nézel ki, mint egy olcsó randi.
A könnyed kegyetlenség rosszabb volt, mint a parancs. Olyan üzletszerűvé tette az egészet. Kate feltápászkodott, a lábai bizonytalanul álltak. Az ajtóhoz botladozott, és megragadta a fekete selyemköntöst, amire Natalia mutatott. Karjait beledugta, szorosan átölelve, mintha a hátát a saját formájába tudná préselni. Az ingujjal megdörzsölte a száját, az íze megmaradt, kitörölhetetlen.
Amikor követte Natáliát a tágas nappaliba, a látvány teljesen megváltozott.
Talia al Ghul a hatalmas ólomüveg ablaknál állt, a lenyugvó nap tüzes glóriába burkolta. Mint mindig, a precíz fenyegetés mintaképe volt – testreszabott harci felszerelésben, egy hajszálnyival sem tévedve. Szeme, mint a sarki üvegszilánkok, végigsöpört Natálián, majd Kate-en állapodott meg. Egy pillanatnyi felmérés, meglepetés és ítélkezés nélkül, tisztán taktikai jelleggel.
„Ms. Kane. Sejthettem volna, hogy a Denevér-klán szaga itt lesz. A kétségbeesésnek különös szaga van.” Tekintete Natáliára siklott. „Egy denevér háziállatként való használata közhely, Doktor úr. És hajlamos a harapásra.”
– Pórázon van – felelte Natalia, miközben egy tálalószekrényhez siklott, és tökéletesen biztos kézzel töltött magának egy pohár amarettót. – Vérpórázon van. Ő… elkötelezett az egészségem fenntartása iránt.
Talia szemöldöke milliméterrel felhúzódott. „Milyen szentimentális.” Nem mozdult az ablaktól. „Dolgunk van. Felgyorsult az állapotod. A minták, amiket átadtál, gyorsabban bomlanak le, mint ahogy előre jelezték.”
– Tudom – mondta Natalia, miközben kortyolgatta az italát. – Ezért van az új… donorprogramom. – Nem nézett Kate-re.
– Egy átmeneti megoldás. – Talia végre teljesen megfordult, jelenléte uralta a szobát. – Apám érdeklődése az egyedi anyagcsere-bomlásad iránt csökken. Újabb projektjei vannak. A démon feje előre néz, nem hátra.
– Akkor miért vagy itt? – Kate hangja rekedt volt, mindenkit meglepve. Kiegyenesedett, a köntös pedig egy páncélzat kigúnyolódásaként hatott.
Talia elmosolyodott, ajkai vékonyan, hidegen húzódtak. – Mert a köztes megoldások hasznosak lehetnek. És mert te itt vagy. – Közelebb lépett. – Gotham egy víznyelő. A családod háborúja csak halogató taktika. De neked… most már személyes téted van. Belegabalyodtál. – Úgy ejtette ki a szót, mintha valami szennyező anyag lenne. – Ez kiszámíthatóvá tesz. És a kiszámítható eszközöket a legkönnyebb irányítani.
„Én nem vagyok a szerszámod.”
– Ugye? – Talia tekintete végigpásztázta a tetőtéri lakást, és elidőzött a hálószobába vezető sötét folyosón. – Itt vagy, egy ismert neurokémikus és tolvaj barlangjában, a selyembe burkolózva, az ő szagát érzed. Egy halálos metahumánból származó szérumért tárgyalsz. Attól tartok, az erkölcsi magaslatod erodálódott. – Visszafordult Natáliához. – A bomlási ráta a teljes szisztémás összeomlást jelenti hat héten belül. A „donorprogramod” nem lesz elegendő. Szükséged van a forrásra.
Natalia letette a poharát. „A forrás egy fallal körülvett városban van, húsz lábnyi víz és szikla alatt. A kitermelés lehetetlen.”
– Semmi sem lehetetlen. – Talia benyúlt a tunikájába, és elővett egy kicsi, elegáns adathordozót. – Blüdhaven. Az előző földrengés rengései új repedést nyitottak a romokban. Egy feltérképezett útvonal, innen idáig. – A láthatatlan tervrajzra mutatott. – Instabil lesz. El fogja árasztani a víz. De eljuttat egy kis csapatot a trezorhoz, ahol a „gyógymódodat” kriosztázisban tárolják.
Natalia a kocsit bámulta. Remény csillant ibolyaszínű szemében, nyersen és rémisztően. „Miért? Mi az ára?”
– Az ár ő. – Talia Kate-re mutatott. – Te hozod a Denevért. Az ő képességei a beszivárgáshoz. Az ő… motivációja, hogy biztosítsa a túlélésedet. És a hallgatása, amit a te létezéseddel vásároltál meg. A stabilizált szérum egy százalékát kapjuk meg. Egy üzleti tranzakció.
Kate rekedten, törékeny hangon felnevetett. – Azt hiszed, segítenék neked? Érte?
Talia tekintete könyörtelen volt. „Meg fogod tenni. Mert ha meghal, a húgod utolsó reménye is meghal vele együtt. És mert ha nem teszed meg, személyesen gondoskodom róla, hogy minden adatbázis innen Nanda Parbatig tudja, hogy Katherine Kane térdel le Nocturnaért. Vége lesz a háborúdnak. Vicc leszel.” – biccentett. „Tragikus, hasznos vicc.”
Teljes csend volt. Az ablakból beszűrődő bíbor fény mindent a régi vér színére festett.
Natalia Kate-re nézett, arckifejezése megfejthetetlen volt. A meghajtó apró, monolitikus dologként állt a közöttük lévő tálalószekrényen.
Talia a kijárat felé indult. „A hasadék nyolcvan óra múlva bezárul. Döntsd el.” Az ajtóban megállt. „Ó, és Ms. Kane? Próbáljon meg kevésbé… elhasználódottnak látszani. Ez méltatlan.”
Az ajtó halk, határozott kattanással csukódott be.
Kate dermedten állt, Natalia íze és Talia ultimátumának súlya beborította a nyelvét, a lelkét. Az orvosra nézett, a tolvajra, a nőre, akinek az életét most a kétségbeesés és a megaláztatás láncolata béklyóival béklyózta az övé.
Natalia felvette az adathordozót, és úgy tartotta, mintha éles gránát lenne. Végre találkozott Kate tekintete.
– Nos – mondta furcsán üres hangon –, úgy tűnik, Blüdhavenbe megyünk.