Chapter 14: The Private Jet
A gép hajtóművei halk, folyamatos zümmögést adtak ki, egy fehér zajt, ami egyszerre hatalmasnak és bensőségesnek érződött. A ponyvába burkolt, a hátsó raktérben rögzített test egy szellem volt, akit nem tudtak figyelmen kívül hagyni. Beszivárgott a puha bőrbe, a behűtött pezsgőbe, a köztük lévő térbe.
Kate nem szólt semmit, mióta bepakolták a cuccot. Egy széles klubfotelben ült, és a whiskyspoharán lecsapódott párát bámulta, miközben még mindig ugyanazt a sötét, vérfoltos nadrágot viselte, amit a szállodából hozott. Az ujjpercei horzsolások voltak a földön.
Selina a konyhából figyelte, ahogy ásványvizet kortyolgat. Az ágyból áradó sebezhetőség eltűnt, a katonai szigor mögé rejtve. Ez teljesen feldühítette.
– A hallgatag bánásmód kicsit gyerekes, még egy katonától is – mondta Selina, hangja áttörte a zümmögést.
– Majdnem megöltem – mondta Kate, fel sem nézve.
„Nem tetted.”
– Akartam. – Kék szemek utoljára felemelték a tekintetüket, élesek voltak, mint a törött üveg. – Egy pillanatra nem a protokollról vagy a határok átlépéséről szólt. Azért, mert rád nézett. Figyelemelterelőnek nevezett. És én ezért ki akartam törölni a listáról.
Selina hideg, veszélyes kígyót érzett, amint végigszáguld a gerincén. Letette a poharát. „Gyere ide.”
„Selina, most nincs kedvem…”
– Nem kérdeztem, milyen hangulatban vagy. Parancsot adtam neked. – Halkan beszélt, mint egy bársonyos ostor. – Gyere. Ide.
Kate egy hosszú pillanatig nem mozdult. Az ellentmondás az állkapcsának megfeszülésében és az orrlyukai kitágulásában nyilvánult meg. Aztán egy lassú kifújással kiegyenesedett a székből, és átment a kabinon. Egy lábnyira megállt, testtartása kihívást jelentett.
Selina kinyújtotta a kezét, kivette a whiskyspoharat, és félretette. Aztán Kate nadrágjának gombjára tévedt az ujjai. Kinyitotta, hangos zaj hallatszott a csendes kabinban. A cipzár csikorgott.
– Mit csinálsz? – Kate hangja rekedt volt.
– Azt állítom, hogy elterelem a figyelmemet. – Selina egyetlen durva mozdulattal letolta a nadrágot és az alsóneműt Kate csípőjére. – Lépj ki.
Kate engedelmeskedett, és félrerúgta az anyagot. Ott állt, deréktól lefelé fedetlenül, izmai megfeszültek az aranyló kabinfényben. Selina addig vezette vissza, amíg a vádlija a mély bőrkanapé szélét nem érte. „Ülj le.”
Megint az ellenállás pillanata. Aztán Kate lerogyott, erőteljes combjai kissé szétnyíltak, öntudatlanul meghívóan. Selina térdelt közéjük a vastag szőnyegen. Még nem érintette meg. Csak nézett, tekintete fizikai súlyként nehezedett Kate bőrére.
– Látott téged – mormolta Selina, miközben Kate térdének belső oldalára téve a kezét. – Látta ezt. És azt hitte, ettől gyengébb leszel. – Szélesebbre feszítette Kate térdét, teljesen széttárva az arcát. – Kibaszott idióta volt.
Ekkor előrehajolt, de nem oda, ahol Kate várta. Ajkát Kate alhasának feszes, remegő bőrére nyomta, közvetlenül a vörösesbarna fürtök felett. Egy csók, ami teljes birtoklást árasztott. Aztán lejjebb ereszkedett, lehelete forró volt, míg orra végigsúrolta durva haját, és mélyet szippantott, pézsmás, tiszta illata keveredett a megszáradt izzadság halvány, fémes árnyalatával.
– Selina… – Kate keze lesújtott, és beletúrt rövid fekete hajába, nem azért, hogy vezesse, hanem hogy rögzítse.
Selina, tudomást sem véve az alatta csillogó nedvességről, oldalra lépett. Mindkét kezébe fogta saját selyem trikójának szegélyét, áthúzta a fején, és eldobta. Mellei kicsik és magasak voltak, mellbimbói már keményen kirajzolódtak a hűvös levegőben. Megfogta Kate másik kezét, és határozottan a bal mellére helyezte. „Ki akartad törölni őt?” – suttogta, előrehajolva, és a kanapéra támasztva a kezét Kate csípőjének két oldalán. „Akkor töröld ki őt. Ezzel. Csak ezzel.”
Kate szemében megértés csillant. A kéz Selina mellére nehezedett, egy kicsit túl erősen, és a fájdalom csípésére Selina felnyögött. Aztán Kate szája Selina mellkasára tapadt.
Nem volt gyengéd. Falánk volt. Kate ajkai rászorultak a merev hegyre, nyelve lapos, forró nyomással körözött rajta, mielőtt mélyen és éhesen beleszívott a szája forróságába. Fogai súrolták az érzékeny bőrt, éles fenyegetést jelentve, amely pusztítást ígért.
– Jézus Krisztus – sziszegte Selina, és előrehajtotta a fejét. Az érzés elektromos volt, egyenes vonal a szívébe, amelyet az üres, kétségbeesett vágy gyötört.
Kate a másik mellére váltott, keze a nedvesen dörzsölte, amit korábban elhagyott, durva ujjai között görgetve a mellbimbót. Feltérképezte, felfalta, minden egyes alkalommal egy-egy írásjelet szopott a szellemhez a szorításban. Beleharapott, nem annyira, hogy felsértse a bőrt, de annyira, hogy Selina felkiáltson, és előre ringatja a csípőjét, a semmihez sem érve.
– Hatalom ízű vagy – morogta Kate a bőréhez dörzsölve, lehelete égetően forró volt. – Olyan ízű vagy, mint az a döntés, amit nem én hoztam meg.
– Akkor a francba, vedd le! – lihegte Selina, miközben Kate combjának kemény izmához dörzsölte magát. – Vedd le az egészet!
Kate dühösen fojtott szájjal tért vissza. Olyan mélyen szopta az egyik mellbimbóját, hogy az fájt, nyelve könyörtelenül rángatta, miközben keze a másikat mardosta. A kettős támadás brutális és gyönyörű volt. Selina érezte a vonzást a puncijában, egy mély, ritmikus lüktetést, amely illeszkedett Kate szájának szívásához. Nedves volt, Kate combjára csöpögött, ragacsos elárulva, mennyire felizgatta ez a nyers, visszakövetelő agresszió.
Így jött, erőszakosan, teste meghajolt, miközben egy néma, megtört sikoly hasított belé. Öröm csapott fel a melléből, két fehér izzó kapcsolódási pontként, egyenesen le lüktető középpontjába. Borzongott, összehúzódások hullámai áradtak szét benne, anélkül, hogy bármit is kapaszkodhatott volna belül.
Ahogy a remegés alábbhagyott, Kate végre egy nedves, obszcén pukkanással elengedte a mellét. A mellbimbó sötétvörös volt, duzzadt, és nyállal gyöngyözött. Kate ránézett, majd Selina összetört arcára, saját arckifejezésén is ámulattól teli éhség tükröződött.
Selina, aki még mindig zihált, lejjebb csúszott a testén. Nem csókolta meg a száját. Még jobban széttolta Kate combjait, és ceremónia nélkül közéjük temette az arcát.
Kate háta ívbe feszült a kanapénak, torkából egy eltört, torokhang szakadt fel. Selina megnyalta, széles, lapos simítással simította végig sima redőit, ízlelve saját izgalmának éles, tiszta bizonyítékát. Aztán a csiklójára koncentrált, és ugyanolyan kérlelhetetlen figyelemmel szívta a kemény bimbót a szájába, mint Kate korábban.
Gyors és mocskos volt. Selina a nyelvét, az ajkait, a fogai élét használta, könyörtelen hatékonysággal terelve Kate-et a szakadék szélére. Kate csípője megrándult, kezei Selina hajába túrtak, húzták, és szakadt, káromkodó könyörgésekkel sürgették.
„Otthon, a francba, ne állj meg, ne állj meg…”
Selina nem tette. Két ujját Kate-be dugta, összepréselte őket, és Kate darabokra hullott. Az orgazmusa egy csendes, földrengésszerű esemény volt, egész teste összezárult, puncija ritmikus, büntető lüktetésekkel szorította Selina ujjait. Csak egy szaggatott kilégzés sziszegett összeszorított fogai közül.
Selina gyengéden simogatta a száját, végigsimítva az utolsó hullámokon, míg Kate hajába kapaszkodó szorítása ellazult. Felemelte a fejét, csillogó állal, és arcát Kate remegő combjára simította.
Percekig csak a gép zümmögése és a lassuló lélegzetük hallatszott. A raktérben lévő szellem egyre távolabbinak tűnt.
Kate enyhén remegő kézzel simogatta Selina haját. – Még mindig halott – suttogta a győzedelmes üres hangon.
– De nem vagyunk azok – mondta Selina, és elfordította a fejét, hogy egy puszit nyomjon Kate combjának belső oldalára. Felállt, remegő lábakkal, és egy közeli székről levett egy takarót. Kate-re terítette, majd visszahúzta a saját nadrágját. – A városába tartunk. A mi feltételeink szerint. A gyalogjával egy zsákban. – Elvette Kate whiskyjét, és átnyújtotta neki. – Ez nem figyelemelterelés, Katie. Ez egy hadüzenet. És te most választottad az oldaladat.
Kate elvette a poharát, tekintete most már kitisztult, és mindenre koncentrált. A magány még mindig ott volt, de már nem szakadék volt. Közös tér volt. Hosszú kortyot ivott. „Mi lesz a színdarabbal, ha földet érünk?”
Selina mosolygott, mint egy éles, macskaszerű mosoly. „Kiszállítjuk a csomagot. Személyesen. A Wayne Manor lépcsőjéhez. Hadd lássa, mire vitt rá minket a játéka.”
Kinézett az ablakon a végtelen, sötét óceánra, amely alatta száguldott a sötét borult part felé. Gotham felé. A Denevér felé. Most először nem menekült előle, nem ugratta, és nem is lopott tőle.
Hazavitte a harcot, és nem volt egyedül.