Chapter 19: The Tuscan Dawn
A hajnal sápadt tolvajként surrant be a boltíves ablakokon, hogy ellopja a sötétséget. Hideg arany árnyalataiba festette a szobát, és hosszú, nyúló árnyékokat vetett a kinti ciprusfákról. Az éjszaka illata – szex, izzadság, haldokló parázs – megenyhült, helyét a közelgő nappal ropogós, ásványi illata vette át.
Selina Kate karjának pontos szorítására ébredt a dereka körül, Kate szívének egyenletes dübörgésére a hátán. Nem mozdult. Memorizálta. Ez volt az a zsákmány, amit a legnehezebb lett volna visszaadni.
Kate légzése megváltozott. Egy finom akadozás, egy mélyülés. Éber volt, de úgy tett, mintha nem lenne. Ragaszkodott az álomhoz.
Selina úgy döntött, szépen összetöri.
Azzal a csendes kecsességgel mozgott, ami második természete volt. Kiszabadítva magát Kate szorításából, lecsúszott az összegubancolódott lepedőről. A terrakotta hűvös volt mezítláb alatt. Kate, alvást színlelve, hanyatt feküdt, egyik karját a szemére téve, a lepedő tócsában úszott a csípőjénél. A hajnali fény aranyozta izzadságtól száradt hasát, mellének ívét, szeméremszőrzetének vörös színét.
Selina nem szólt semmit. Felmászott a széles ágyra, Kate csípőjén ült, de a lábaival szemben. Előrehajolt, tenyereit Kate combjainak két oldalán a matracra tette. A saját válla fölött hátranézett, és találkozott az egyetlen kék szem, amely most Kate karja alól figyelte.
Lassan, megfontoltan Selina hátralépett. Felhúzta magát, majd leengedte magát, és Kate arca fölé helyezte magát.
– Nyisd ki! – mondta Selina, a szó halk parancsként csengett a csendes szobában.
Kate karja lehullott. Sötét, átható tekintetű tekintete volt. Nem mosolygott. Ajkai szétnyíltak, nyelve ígéretként végigsimított az alsó ajkán.
Selina lejjebb ereszkedett az utolsó centimétert.
Az érintés forró, nedves sokk volt. Kate szája mohó, éhes volt. Nem várt útmutatásra. Kezei Selina fenekébe kapaszkodtak, ujjai a puha húsba vájtak, és erősebben húzták lefelé, miközben a nyelve belefúródott.
– Jézus Krisztus! – zihálta Selina, feje előrebukva, háta ívbe húzódva.
Kate úgy falta Selina arcát, mint egy éhező nő. Nyelve brutális, ravasz eszköz volt, széles csíkokat nyaldosott Selina átázott redőin keresztül, mielőtt mélyen belé hatolna, és vele dugna meg. Aztán a csiklójára koncentrált, a merev, sajgó bimbót a szájába szívta, és addig dörzsölte a nyelvével, amíg Selina fehér foltokat nem látott a szemhéja mögött.
– Igen, pont így – lihegte Selina, miközben a csípőjét ringatta, és Kate arcához dörzsölte magát. – Szopd ki. Kóstold meg. Csak te csináltad ezt, te kurva jó!
Kate felnyögött, a rezgés egyenesen Selina belsején haladt keresztül. A hang, az obszcén, nedves zajok, Kate orrának az érzése, ahogy hozzányomódik, túl sok volt. Selina ujjpercei kifehéredtek, ahol a lepedőt szorította. Élvezet szorult a gyomrába, feszesen és sürgetően.
– Jövök – figyelmeztette feszült hangon.
Kate válaszul leemelte a kezét Selina fenekéről, két ujját a nyelve mellett a csöpögő puncijába nyomta. A kettős érzés, kívül és belül egyaránt, pusztító volt.
Selina fojtott, szaggatott kiáltással tört elő. Teste összeszorult, belső izmai Kate behatoló ujjaira szorítottak, miközben az orgazmus átszakította, nyersen és vakítóan. Remegett, karjai remegtek, alig tartotta magát, miközben Kate végigküzdötte magát rajta, gyengéden simogatta a száját, de nem állt meg, addig nyalogatta, amíg az érzés fájdalmas érzékenységgé nem fajult.
Selina egy utolsó borzongással ellökte magát, és Kate mellé rogyott a hátára. Úgy lélegzett, mintha háztetőkön rohant volna át.
Kate kézfejével megtörölte a száját, majd megszopogatta az ujjait, tekintete Selinára szegeződött. – Jó reggelt – mondta rekedtes hangon.
Selina felnevetett, lélegzetvisszafojtva, hitetlenkedve. Oldalra fordult, Kate-tel szemben. „Gyere csak!”
Kate-et a hátára vezette, majd közelebb lépett, és testüket kirakós darabokként illesztette össze. Kate lábát a csípőjére akasztotta. Nedves, érzékeny bőrük összeért. Selina egyszer megrázta a csípőjét, egy lassú, próbára tevő simogatással. Egy friss elektromosság szikrázott közöttük.
– A francba! – suttogta Kate, és remegő szemekkel csukódott be.
– Nézz rám! – mondta Selina. Komolyan mozogni kezdett, sima redőit Kate-éhez csúsztatta, csiklóik minden egyes tudatos csípőkörzéssel összedörzsölődtek. Intim, mocskos súrlódás volt, bőr a nedves bőrön, egy közös, egyre növekvő forróság. – Nézni akarlak.
Kate szemei kinyíltak. Tágra nyíltak, sebezhetőek voltak. Kezei Selina csípőjére tévedtek, nem azért, hogy vezesse, hanem hogy érezze az izmok működését. Lélegzetvételük összekeveredett, egyre gyorsabban jött.
– Érzed ezt? – mormolta Selina, miközben gyorsította a tempót. Nedvességük lágy, ritmikus hangot adott ki. – Te vagy az. Annyira kibaszottul nedves vagy nekem. Mindig.
„Szelina…”
„Mondd ki.”
– Kíváncsi vagyok rád – zihálta Kate, miközben csípője felemelkedett, hogy elviselje Selina nyüzsgését. – A francba. Csak te vagy az!
A nyers és óvatlan beismerés Selinát minden érintésnél jobban megrázta. Mélyen és elsöprően megcsókolta Kate-et, elnyelve a nyögéseit. Keze lecsúszott az összeszorított testük közé, ujjai megtalálták Kate csiklóját, pontos, körkörös nyomást gyakorolva csípőjük simogatására.
Kate egy sírással szakította meg a csókot. Háta ívbe feszült az ágyon, erőteljes testének minden izma megfeszült. „Én… én nem bírom…”
– Gyere. – Selina parancsa forró leheletként csapta meg az ajkait. – Gyere rám! Engedd el!
Kate orgazmusa néma, földrengésszerű erőszakkal tört át rajta. Teste megremegett, éles, kontrollálhatatlan rángások sorozataként, pinája Selina puncijához lüktetett. Egy eltört, torokhangú hang tört elő a torkából. Selina nézte, ahogy megtörténik – az önuralom elvesztését, a teljes megadás megjelenését Kate arcán. Ez volt a legszebb dolog, amit valaha ellopott.
A látvány, Kate szétesésének érzése egy szívdobbanással később a szakadék szélére taszította Selinát. Saját orgazmusa az ördög éles, fényes szorítása volt, kevésbé hullám, mint inkább satu, ami kiszívta az utolsó csepp érzést simogató testükből. Kate izzadságtól csatakos mellkasára rogyott, fülét Kate szívének kétségbeesett kalapálására szorítva.
Sokáig csak a lassuló lélegzetük hangja és az első bizonytalan madárdal hallatszott a ciprusfák felől.
Az arany fény melegedett, igazi napsütéssé változott. Átvilágította az ágyat, összefonódott, kimerült testüket. A villa már nem volt rejtett erődítmény. Fedett volt. Lejárt az idő.
Kate felemelte a kezét, ujjai gyengéden végigsimítottak Selina rövid fekete haján. – A gép fel van tankolva – mondta üres hangon. – Alfred délre benyújtotta a repülési tervét.
Selina nem emelte fel a fejét. „Gotham.”
"Igen."
„Vissza a forgatókönyvhöz.” Selina végigsimított Kate vállán a régi sebhelyen, azon, amelyik a tetőn volt. Visszahívás egy másik életbe. „Denevér és Macska. Üldözz és harcolj. Tetőtéri csevegés.”
„Nem kell annak lennie.”
Selina végre feltápászkodott. Lenézett Kate-re, a kék szemében tükröződő őszinteséget látva. Ez egy könyörgés volt. Egy ajánlat. Rémisztő volt.
– De igen – mondta Selina halkan, de véglegesen. – Neked egy várost kell megmentened. Nekem vannak ellopnivalóim. És ő… ő mindig figyel. – Lehajolt, és gyengéden megcsókolta Kate-et. Egy csók formájában búcsúzott el tőle. – Ez volt a rablás. Ezt elloptuk. De minden rablásnak vége, amikor felkel a nap.
Kicsúszott az ágyból, elhagyva a meleget. A padló hideg volt. Odament a kovácsoltvas erkélyhez, és kitárta az ajtókat. A reggeli levegő csípős volt, föld és távoli fenyő illatával. A lenti völgy hihetetlenül zölden bontakozott ki a ködből.
Hallotta a lepedők zizegését, hallotta Kate lépteit. Nem fordult meg. Kate mellé állt, meztelenül a hajnali fényben, válluk nem ért össze.
– Mi van, ha – mondta Kate, a horizontot bámulva –, csak egyszer sem adjuk vissza?
Selina egy sólymot figyelt, amint egy termik hátán köröz, egy láthatatlan áramlaton lovagolva. Szabadon, és a levegő köti össze, ami a magasban tartotta. Megfogta Kate kezét, és összefonta az ujjaikat. Az ajkához emelte, megcsókolta az ujjperceit, majd elengedte.
„Akkor nem lenne rablás” – mondta. „Egy élet lenne. És egyikünk sem tudja, hogyan kell ellopni egyet.”
Alattuk, a domboldalba vágott árnyékos garázsban egy sugárhajtómű zümmögve kelt életre. A világ visszahívta őket a szerepükbe. Az ellopott éjszaka véget ért. Már csak a hazaút volt hátra, és a hosszú, magányos visszazuhanás abba az egyetlen életbe, amelyet élni tudtak.