The Unholy Dominion of the Darkchilde

Chapter 10: The Dark Throne's Claim

Az Illyana szobáiban álló obszidián tükrök mindig is nyugtalanították, még most is, még e birodalom úrnőjeként is. Néma tanúkként sorakoztak a falakon, mindegyik egy majdnem tökéletes, de mégsem egészen más verzióját tükrözte – az egyik túl sötét szemű, a másik túl éles mosollyal, a másik haja pedig úgy mozgott, mintha a víz alatt lenne, a gravitáció törvényeitől elszakadva. Az évek során megtanulta figyelmen kívül hagyni őket, és a privát terében mozogni anélkül, hogy a tekintetükbe nézne. De ma este, Cindy Moon meleg és hajlékony karjaiban, új sürgetéssel kerülte ezeket a megtört tükörképeket.

Nem akarta látni, mit árulhatnak el róla most, amikor a szíve megrepedt, és valami veszélyesen reményteli dolgot szivárgott ki belőle.

– Túl hangosan gondolkodsz – mormolta Cindy a kulcscsontjának dörzsölgetve, lehelete meleg és nyirkos volt. – Szinte hallom a fogaskerekek csikorgását innen.

Illyana ajka megrándult. „Én nem pörgök. Hódításokat tervezek és terveket szőök az ellenségeim ellen.”

– Aha. – Cindy felemelte a fejét, sötét szemei ​​vidáman csillogtak. – És milyen nagy terv motoszkál most a csinos fejedben? Világuralom? Démonok leigázása? Vagy csak arra kíváncsi vagy, hogy vajon olyan finom-e, mint amire emlékszel?

A szó nyersesége felnevetett Illyanából – egy igazi nevetést, féktelent és élénket, ami furcsán visszhangzott a barlangszerű szobában. „Javíthatatlan vagy.”

– Mire célzol? – Cindy megmozdult, és felkönyökölt. A lepedő lecsúszott a testén, derekánál összezsugorodott, melleit szabadon hagyva a hideg, limbo levegőben. Mellbimbói megfeszültek a hirtelen közelségtől, Illyana pedig elkapta a tekintetét a látványtól.

Az előző éjszaka lágy, lassú és áhítatos volt – egy gyengéd bevezetés egy másfajta intimitásba. De most, hogy a reggeli fény (ha egyáltalán a Limbo reggel örök alkonyának nevezhetjük) beszűrődött a kamra egyetlen ablakán, valami más is megmozdult Illyana mellkasában. Egy éhség, amit felhalmoztak, de nem oltottak el. Egy szükséglet, ami túlmutatott a gyengédségen, valami nyersebbé, ősibbé vált.

Kinyújtotta a kezét, ujjaival végigsimított Cindy mellének ívén, érezve annak súlyát a tenyerében. „Arra gondoltam” – mondta lassan, egy oktávval lejjebb lépve –, „hogy tegnap este nem tudtam teljesen értékelni téged. Túl elvesztem a lágyságában.”

Cindy lélegzete elállt, amikor Illyana hüvelykujja végigsimított a mellbimbóján, alig érintve, de elektromosan. „És most?”

„Most pedig igazán meg akarlak ízlelni.” Illyana tekintete találkozott az övével, kék tűz fénnyel csillogott a barnán. „Szeretném a szám minden négyzetcentiméterét megérinteni, és megtudni, milyen hangokat adsz ki, amikor ezt teszem. El akarom felejtetni veled az összes többi szeretődet, aki valaha is volt, mert egyikük sem fog úgy imádni, ahogy én fogom.”

Cindy ajka szétnyílt. „A francba. Amikor így mondod…”

– Hogy mondjam? – Illyana előrehajolt, lehelete Cindy bőrén cikázott. – Úgy értem? Mert komolyan gondolom. Soha nem gondoltam komolyabban. – Kinyújtotta a nyelvét, alig érte el Cindy mellbimbójának hegyét, sós, bőrös és valami egyedülálló, mámorító ízt érzett. – Hatalom ízű vagy. Valami, amitől függővé válhatok.

– Akkor legyél függő! – lehelte Cindy, miközben felemelte a kezét, hogy beletúrjon Illyana platinaszínű hajába. – Merészelem!

Illyana elmosolyodott a bőrén, majd teljesen a szájába vette a mellbimbót.

Lassan, ugratással kezdte, nyelvével lustán körözött az érzékeny mellbimbó körül, miközben keze a másik mellét fogta, hüvelykujjával ellenpontként simogatta. Cindy felsóhajtott, ívbe feszült az érintéstől, ujjai megfeszültek Illyana hajában. De Illyana nem elégedett meg a gyengédséggel. Többet akart. Falni akart.

Erősebben szopta, mélyen a szájába húzta a mellbimbót, és a nyelvével simogatva, miközben fogaival végigsúrolta az érzékeny bőrt. Cindy felnyögött, csípője önkéntelenül is megrándult. „A francba, Illyana…”

Illyana egy nedves pukkanással elengedte a mellbimbót, majd a másik melléhez lépett, és azzal is ugyanígy bánt. A keze megállás nélkül mozgott, az első mellet gyúrta, az ujjai között görgette a mellbimbót, egyre feljebb és feljebb hajtva Cindyt. Amikor végre elhúzta, mindkét mellbimbója megduzzadt, csillogott a nyálától, és egyenesen állt Cindy sápadt mellkasának tetején.

„Gyönyörű” – mormolta Illyana szinte magában. „Kibaszottul gyönyörű vagy így. Kipirultan és kétségbeesetten.”

– Nem vagyok kétségbeesett – tiltakozott Cindy, de a hangja lihegő volt, nem meggyőző.

– Nem? – Illyana felvonta a szemöldökét. Újra lehajtotta a fejét, de ezúttal nem fogta a mellbimbót a szájába. Ehelyett lassú, nedves vonalban húzta végig a nyelvét Cindy mellei közötti völgytől a kulcscsontjáig, majd újra le, körözve, de soha nem érintve teljesen a megkeményedett csúcsot. – Azt mondod, hogy nem akarod, hogy rajtad legyen a szám? Hogy nem akarod, hogy szopjak, harapjak, és az enyémként jelöljelek meg?

Cindy egy félig nyögést, félig nyöszörgést kifejező hangot adott ki. „Kibaszottul vicces vagy.”

– Királynő vagyok – helyesbített Illyana, lehelete forró volt Cindy szegycsontján. – És a királynők nem sietnek. Mi élvezzük. – Végül visszavette a mellbimbót a szájába, erősen szopott, nyelve gyorsan cikázott a hegyén. Cindy felkiáltott, háta ívbe nyúlt az ágyról, és még erősebben Illyana arcához nyomódott.

„A francba, igen, így…”

Illyana engedelmeskedett, erősebben szopott, fogai éppen annyira súrolták a testét, hogy fájdalom-gyönyör szikrái hasítsanak Cindy idegrendszerébe. Keze lecsúszott Cindy testén, a hasán, a lábai között, és máris síkosnak és sajgónak találta. Cindy felnyögött, miközben Illyana ujjai szétválasztották a redőit, átcsúsztak a nedvességen, szándékos nyomással körözve a csiklója körül.

– Én is meg akarlak ízlelni ott – mondta Illyana, és éppen annyira húzódott hátra, hogy Cindy szemébe nézzen. – De ezekkel még nem végeztem. – Újra lehajtotta a fejét, szája a másik mellére tapadt, miközben ujjai folytatták a munkát lent. Túl sok érzés, túl sok élvezeti pont egyesült egyszerre. Cindy kezei ökölbe szorították a lepedőt, fejét hátravetette, káromkodások áradata szakadt ki a szájából.

„Jaj, istenem, a francba, a francba… Illyana, kérlek…”

Illyana a mellén dúdolt, a rezgés lökéshullámokat küldött végig Cindy szervezetén. Váltogatta a szopást és az öblítést, a mellbimbót dédelgette, miközben ujjai tévedhetetlen pontossággal dolgoztak Cindy csiklóján. Az élvezet szimfóniája volt, minden mozdulata arra szolgált, hogy Cindyt közelebb sodorja a szexhez.

„Mit kérek?” – mormolta Illyana, és épp csak annyi időre elengedte a mellbimbót, hogy megszólalhasson. „Folytasd, kérlek? Gyertek már!” Ujjai felgyorsították a tempót, Cindy belsejébe fonódtak, eltalálva azt a pontot, ahol csillagokat látott. „Mert nem tervezek egyhamar abbahagyni.”

Cindy válasza elveszett egy nyögésben, miközben Illyana szája visszatért a melléhez, és erősebben szopott, mint korábban. A kettős inger túl sok, túl intenzív volt. Érezte, hogy spirálba forog, a nyomás elviselhetetlenül nőtt, és úgy tekergett a gyomrában, mint egy elpattanni készülő rugó.

– Gyere értem! – parancsolta Illyana, hangja tompán csengett Cindy bőrén. – Érezni akarom. Érezni akarom, ahogy darabokra hullasz az ujjaimon.

És Cindy meg is tette. Egy sikollyal érkezett, teste görcsben rándult, belső falai Illyana ujjai köré fonódtak, ahogy a gyönyör hullámai csaptak át rajta. Illyana nem állt meg, küzdött a vele, minden egyes borzongást kipréselve magából, míg Cindy lihegve és csont nélkül a matracra nem rogyott.

Illyana végre elengedte a mellét, felült, hogy ránézzen az alatta fekvő nőre. ​​Cindy tönkrement – ​​haja kócos, bőre kipirult, mellkasa minden zihálva lélegzetvételnél zihált. Mellei kivörösödtek Illyana figyelmességétől, fogak és ajkak tarkították őket. Illyanát birtokló büszkeség töltötte el a látványtól.

„Még mindig azt hiszed, hogy csak ugrattam?” – kérdezte, önelégült mosollyal az ajkán.

Cindy dühösen meredt rá, de a tekintetében nem volt indulat. „Szerintem veszélyes vagy.”

„Egy fenyegetés, ami miatt a nevemet kiáltottad.” Illyana lehajolt, és egy puha csókot nyomott Cindy ajkaira. „Én ezt győzelemnek nevezem.”

Cindy átkarolta a nyakát, és közelebb húzta magához. „Elviselhetetlen vagy, amikor önelégült vagy.”

„És mégis itt vagy, körülöttem fonódva, és hagyod, hogy kimondhatatlan dolgokat tegyek a testeddel.” Illyana ismét megcsókolta, ezúttal mélyebben, Cindy nyelvén érezve az ízét. „Szerintem ettől te is ugyanolyan rossz vagy, mint én.”

– Talán az is vagyok. – Cindy keze végigsiklott Illyana hátán, a feneke ívén, és elismerően megszorította. – Talán a rosszlányokat szeretem.

Illyana ajkai közt nevetett. „Akkor szeretni fogsz, mert én vagyok a legrosszabb mind közül.” Hátrahúzódott, gonosz csillogással a szemében. „Most fordulj a hasadra. Még nem végeztem az imádatoddal. Meg akarom ízlelni minden négyzetcentiméteredet, és felülről fogom kezdeni, és lefelé haladok.”

Cindynek elállt a lélegzete. „Minden négyzetcentiméterét?”

„Mindegyik.” Illyana mosolya ragadozó volt. „Mire végzek, pontosan tudni fogod, milyen érzés, amikor a Sötét Gyermek felfal. És könyörögni fogsz még többért.”

Nem várt választ, lehajtotta a fejét, és egy puszit nyomott Cindy torkára, majd a kulcscsontjára, szándékos lassúsággal haladva lefelé. A mellei között ismét megállt, nyitott szájú csókokat nyomott az érzékeny duzzanatra, nyelvét kidugva, hogy megkóstolja. Cindy megborzongott, de nem tiltakozott, hagyta, hogy Illyana ne fáradjon.

A körülöttük lévő tükrök pislákoltak. Az egyikben Illyana egy másik önmagát látta bíborvörös szemekkel, amint éhes helyesléssel figyeli a jelenetet. Nem törődött vele, ehelyett az alatta lévő nőre koncentrált, a bőre ízére, a hangokra, amelyeket minden egyes csókkal és csipkedéssel kiadott. Ez volt az, ami számított. Ehhez akart ragaszkodni.

– Fordulj a hasadra! – ismételte meg halkan, de határozottan. – Meg akarom kóstolni a hátad. Meg akarom kóstolni minden ívedet, minden bemélyedésedet, minden titkodat, amit soha senkinek nem mutattál meg.

Cindy engedelmeskedett, és lassú, megfontolt mozdulattal fordult a hasára, amitől izmai hullámozni kezdtek. Illyanának elállt a lélegzete, amikor meglátta gerince görbületét, a háta tövén lévő gödröcskéket, tökéletesen gömbölyödő fenekét. Ő maga volt a művészet, isteni kéz faragta, Illyana pedig a legodaadóbb imádója.

Egy puszit nyomott Cindy tarkójára, majd még egyet, lassan végigsiklott az elegáns gerincen. Nyelve végigsimított minden egyes csigolyáján, fogai a két oldalsó izmokat súrolták. Cindy megborzongott, libabőrös lett, de nem tett kísérletet, hogy siettesse Illyanát. Most már megértette – ez az élvezetről szól, arról, hogy minden pillanatban gyönyörködjünk.

Illyana elérte Cindy derekát, nyelvét a gödröcskékbe nyomta, megízlelve bőre sósságát. Aztán lejjebb ereszkedett, a feneke domborulatán, gyengéden harapdálva a húst. Cindy felnyögött, ösztönösen megemelte a csípőjét, Illyana pedig elmosolyodott a bőrén.

– Türelmetlen vagyok – mormolta. – De még nem végeztem.

Széttárta Cindy arcát, felfedve szűk ánusza és alatta csillogó pinája nedvességét. Egy csókot nyomott az érzékeny bőrre, majd a nyelvével átfurakodott a nedves résen, megízlelve Cindy esszenciáját a sajátjával keveredve. Cindy felnyögött, és hozzápréselte magát.

– Kérlek – lehelte. – Kérlek, Illyana, szükségem van…

„Mire van szükséged?” Illyana felemelte a fejét, és a válla fölött Cindy szemébe nézett. „Mondd, mire van szükséged.”

„A szád a puncimon. A nyelved bennem. Szükségem van rád, hogy… basszus… Szükségem van rád, hogy rendesen megízlelj, ahogy megígérted.”

Illyana lassan és gonoszul elmosolyodott. – Ahogy a királynőm parancsolja.

Lehajtotta a fejét, és arcát Cindy arca közé temette. Nyelve tévedhetetlen pontossággal találta meg Cindy csiklóját, széles mozdulatokkal simogatva végig rajta az érzékeny idegcsomót. Cindy felkiáltott, ökölbe szorította a lepedőt, miközben Illyana felfalta.

Az íze mámorító volt – édes, pézsmás és egyedülállóan Cindyre jellemző. Illyana nem tudott betelni vele. Úgy nyalogatta, mint egy szomjas nő, nyelvével Cindy hevét mélyen behatolt, majd újra körbejárta a csiklóját. Hozzáadta az ujjait, kettőt becsúsztatva Cindy belsejébe, begöndörítve és ollózva feszítette a lányt.

– A francba, igen, ott – zihálta Cindy, csípője Illyana arcához súrlódott. – Ne állj meg, kurvára ne merészelj megállni…

Illyanának esze ágában sem volt megállni. A szájába szívta Cindy csiklóját, nyelvével pöckölgetve, miközben az ujjai befelé dolgoztak. Meg akarta őrületbe kergetni Cindyt a gyönyörtől. Ki akarta próbálni, hányszor tudja előcsalogatni ezt a hihetetlen nőt, mielőtt a kimerültségtől összeesik.

Az első orgazmus úgy érte Cindyt, mint egy tehervonat, egy sikoly tört fel a torkából, miközben a teste görcsbe rándult. Illyana nem hagyta abba, végigküzdötte magát rajta, minden egyes remegését kifeszítve, míg Cindy a matracra rogyott, levegőért kapkodva. De Illyana még nem fejezte be.

Kihúzta az ujjait, majd visszacsúsztatta őket, és egy harmadikat is hozzáadott, még jobban kinyújtva Cindyt. Cindy felnyögött, túlérzékeny volt, de nem húzódott el. „Illyana, én nem tudom…”

„Meg tudod csinálni.” – Illyana hangja nyugodt, parancsoló volt. „Többet is elbírsz. Tudom, hogy elbírod. Érezni akarom, ahogy újra eljössz, Cindy. Érezni akarom az ízét a nyelvemen.”

Ismét lehajtotta a fejét, nyelve megtalálta Cindy csiklóját, és elkezdte egy újabb csúcs felé mozgatni magát. Ez lassabban, mérsékeltebben épült, de amikor elérte a csúcsát, még intenzívebb volt. Cindy felsikoltott, egész teste remegett, belső falai Illyana ujjai köré fonódtak, ahogy a kezére ömlött a forróság.

Illyana mohón lenyelte, itta a megkönnyebbülést, minden cseppet meg akart kóstolni. Amikor Cindy végül összeesett, teljesen kimerülten, Illyana felmászott a testén, és csókokat nyomott a gerincére, amíg a nyakáig nem ért.

„Most ki a kétségbeesett?” – mormolta sötét elégedettséggel a hangjában.

Cindy elfordította a fejét, üveges tekintettel, szétnyílt ajkakkal. „Azt hiszem, meghaltam és a mennybe kerültem. Ami furcsa, mert azt hittem, neked kell uralnod a poklot.”

– A pokol nem, a limbus – helyesbített Illyana. – Van különbség.

„A francba, mi a különbség. Most hoztad ide háromszor egymás után. Ha ez nem a mennyország, akkor nem tudom, mi az.” Cindy felnyúlt, és magához húzta Illyanát egy kétségbeesett, éhes és megkönnyebbült csókra. „Most én jövök. Meg akarlak ízlelni.”

Illyana lélegzete elállt. „Nem kell…”

„Akarom.” Cindy kezei már mozogtak is, lecsúsztak Illyana testén, és a hátára nyomták. „Egész idődet azzal töltötted, hogy imádtál. Hadd viszonozzam a szívességet.”

Illyana szíve hevesen vert, ahogy Cindy a lábai közé helyezkedett, és sötét, eltökélt szemével felnézett rá. Volt valami tiszteletteljes a tekintetében, valami, amitől Illyana úgy érezte magát, mintha Cindy szemén keresztül nézné magát – gyönyörű, hatalmas, valaki, akit érdemes szeretni.

– Kibaszottul gyönyörű vagy – mormolta Cindy, miközben egy puszit nyomott Illyana combjának belső oldalára. – Örökkévalóságot tudnék tölteni ezek között a lábak között anélkül, hogy unatkoznék.

– Akkor hagyd abba a beszédet, és kezdj el kóstolni – mondta Illyana, de semmi harapás nem volt a hangjában, csak lélegzetvisszafojtott várakozás.

Cindy gonoszul és csodálatosan elmosolyodott, és lehajtotta a fejét. Nyelve habozás nélkül megtalálta Illyana nedves közepét, átázott a nedvesen, és először érezte az ízét. Illyana csípője megrándult, egy nyögés hagyta el a száját.

„A francba…”

Cindy elégedetten dúdolt, a rezgés remegést küldött Illyana testében. Újra megnyalta, ezúttal lassabban, élvezve, mintha Illyana íze valami élvezetes lenne. És talán így is volt. Talán mindketten felfedeztek valami újat, valami mélyebbet, mint a szex, valamit, ami egy örökkévalóság ízét árasztja.

Cindy nyelve megtalálta Illyana csiklóját, és szakértő precizitással körözött körülötte, váltakozva a könnyű mozdulatok és az erősebb nyomások között. Kezei Illyana csípőjére nyúltak, nem lefogva, csak földelve. Illyana ujjaival Cindy sötét hajába gabalyodott, közelebb húzta magához, szótlanul könyörögve még többért.

Cindy adott neki még. A szájába szívta Illyana csiklóját, nyelvével mozgatta, miközben egyik kezével ugratva lefelé csúszott, ujjával körbejárva Illyana bejáratát, mielőtt benyomta volna. Illyana felnyögött, ívbe feszült az érintésre, teste remegett az erőfeszítéstől, hogy visszatartsa magát.

– Igen – lehelte. – Ne állj meg. Kérlek, ne állj meg…

Cindynek esze ágában sem volt megállni. Hozzáadott egy második ujjat is, begörbítve, hogy elérje Illyana belső pontját, amitől csillagokat látott, miközben nyelve folytatta könyörtelen támadását a csiklóján. Illyana kibomlott, gondos irányítása papírként tépdesett, csípője pedig féktelenül ringatózott Cindy arcán.

– Már majdnem – zihálta. – Kibaszottul közel vagyok…

Cindy előrehajolt, ujjai gyorsabban mozogtak, nyelve erősebben nyomta, Illyanát egyetlen céltudatossággal a szakadék szélére terelve. Amikor Illyana végre felborult, felsikoltott, teste görcsben rándult, belső falai Cindy ujjai köré fonódtak, ahogy a gyönyör hullámai végigcsaptak rajta.

Cindy végigölelte, gyengéd érintésekkel simogatva, ahogy az utolsó remegés is alábbhagyott, puha csókokat nyomva a combja belső oldalára, a csípőjére, a hasára. Illyana ott feküdt, lihegve, teljesen összetörve, elméje üres a felszabadulás erejétől.

Volt már démonokkal, istenekkel, harcosokkal és királyokkal. Felfedezte a gyönyör és a fájdalom legsötétebb mélységeit. De senki – senki – nem éreztette vele azt, amit Cindy Moon az imént. Senki sem nézett rá soha ilyen imádattal, miközben ilyen magasságokba emelte.

Cindy felmászott a testén, letelepedett mellé, homlokát Illyanáéhoz nyomta, és azt suttogta: „Rendben?”

Illyana válasza egy nevetés volt, lélegzetvisszafojtva, hitetlenkedve és csodálkozva. „Azt hiszem, soha nem voltam még ilyen jó állapotban.”

Cindy elmosolyodott, és gyengéden megcsókolta. „Jó. Mert azt tervezem, hogy ezt újra megcsinálom. És újra. És újra, amíg mindketten túl kimerültek nem leszünk ahhoz, hogy megmozduljunk.”

Illyana magához húzta, és szorosan átölelte. A tükrökben a tükörképei változtak, változtak – a kemény élek ellágyultak, a hideg szemek felmelegedtek. Nem vette észre. Túlzottan a karjában lévő nőre koncentrált.

– Szeretlek – mondta, de a szavak kibuggyantak a torkán, mielőtt megállíthatta volna őket. – Tudom, hogy csak most értünk ide, de szeretlek. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót, és rettegek, hogy elveszítem, de tudom – tudom –, hogy bármi is legyen ez köztünk, érdemes harcolni érte.

Cindy szeme csillogott. „Én is szeretlek.” Újabb csókot nyomott Illyana ajkaira, lágyan és ígérettel teli csókot. „És nem fogsz elveszíteni. Megígérem.”

Kamráik előtt Limbo birodalma forgott és változott. Fenyegetések tornyosultak a láthatáron – régi ellenségek, új veszélyek, Illyana uralmát fenyegető kihívások. De most, ebben a pillanatban semmi sem létezett, csak ők ketten, egymásba fonódva, felfedezve valamit, amiről egyikük sem tudta, hogy keresi.

A tükrök végre elcsendesedtek. Mindegyikben egyetlen kép tükröződött: két nő, békében, egymás karjaiba fonódva.

Jól nézett ki a Sötétgyermek.