Chapter 18: Tower of Shame
Az Óratorony belső részei az elfeledett idő csontvázszerű labirintusát idézték. A hideg, olajillatú levegő átjárta Bruce ruhájának kevlár szövését. A grandiózus mechanizmus uralta a központi termet, egy egymásba kapcsolódó sárgaréz fogaskerekek katedrálisa, amelyek magasabbak voltak, mint két ember, minden fogát tompa csillogásra reszelték az évszázados forgatás során. A járófelületre való landolása csendes volt, de maga a szerkezet mintha kilehelte volna a levegőt jelenlétének tudomásulvételeként. Egy Árnyak Ligája menedékhely, Gotham polgári szívében eltemetve. Nem kerülte el a figyelmét az irónia.
A bizonyítékokat egy ritka cellává alakított karbantartó zugban találta: egy japán shikomitzue kardpálcát a falnak támasztva, poros nyéllel; egyetlen alvópapírt; és egy kis jelismétlőt, amely a torony régi elektromos hálózatába volt bekötve. Üres, de nemrég lakott. Cynthia Vane festményéről származó adatok pontosak voltak.
– Mindig először a sarkokat nézed meg – jegyezte meg egy hang a fenti árnyak közül. – De soha nem nézel a szoba közepére.
Shiva leugrott a magasabb sebességfokozatokról, és hangtalanul a fő hajtótengelyre landolt. Egyszerű, sötét harci öltözéket viselt, haja egyetlen, szigorú copfként omlott a hátára. A félhomályban szeme mintha a vészkijárat táblájának halvány zöld fényét ragadta volna meg.
– Ez az én városom – mondta Bruce, miközben hangmodulátora kaviccsá őrölte a szavakat. – Nem a te intrikáid játszótere.
– A városod? – Ajka halványan, gúnyosan elfintorodott. – A férfi, akit kerestél, egy logisztikai koordinátor volt. Egy szellem, aki fegyvereket szállított Gotham dokkjain keresztül. Eltűnt. Előreküldtem.
„Hová előre?”
„A következtetésre.” Lelépett az aknáról, és egy keskeny gerendán sétált, mintha kerti ösvény lenne. „A Liga szétesik. Új frakciók. A démon feje leszakadt, de a teste vonaglik. Tönkreteszel egy sejtet, kettő újabb ivadékot. A módszereid elavultak.”
Áthelyezte a súlyát, minden érzékszerve hiper-éber volt. – És a tiéd?
„Sebészeti beavatkozás. Elszigetelem a rothadást. Aztán elvágom.” Tekintete végigsöpört a kereten keresztül látható óriási óraszámlapokon. „Ez a hely… a kudarcot méri, Bruce. Minden ketyeg egy pillanat, amikor túl későn érkeztél. Egy élet, amit nem mentettél meg. Hallod őket? A megbánásod felhalmozódott másodperceit?”
Nem válaszolt. Ismerte a taktikát. Pszichológiai hadviselés. Ő maga is alkalmazta.
– Azért vagy itt, mert megengedtem – folytatta, most párhuzamos sugáron körözve felette. – A ketrec ajtaja nyitva volt. Csak át kellett lépned rajta. Mondd, okosnak érezted magad, amikor rátaláltál erre a helyre? Vagy… vezettetésnek érezted magad?
Az igazság egy szálka volt az elméjében. Mindkettőt érezte. A koordináták egy megaláztatásba burkolt ajándék voltak. Minden egyes lépést beárnyékolt az emléke annak, hogy a lány rajta volt, és a saját szabadulásának emléke, amely a kudarcai montázsával volt szinkronban. A szégyen égette, de egyben ki is élezte. Itt volt, nem igaz? Tudta a helyszínt.
„Mi a te érdeked ebben?” – kérdezte.
– Egyensúly – mondta egyszerűen és véglegesen. Aztán mozdult.
Nem a megnyomorítására, hanem a tesztelésre irányuló támadás volt. Egy csel a torka felé, egy láblendítés az egyensúlyának kibillentésére. Blokkolt, majd visszavágott, nagyobb tömege pedig egy lépést hátráltatta a lányt. Gyors ütéssorozatot váltottak a keskeny sugárra, a visszhangokat elnyelték a nyögő fogaskerekek. A lány gyorsabb volt, mozdulatai hihetetlenül hatékonyak, csak a szükséges energiát használta fel. A férfi erősebb volt, minden ütés a frusztrációja súlyát hordozta magában. Egy futó ütést mért a bordáira; a lány viszonozta egy tenyérrel a rekeszizmára csapva, ami elvette a levegőt.
Megragadta a karját, és a testsúlyával lelendítette a gerendáról. Ahelyett, hogy ellenállt volna, a lendületét kihasználva a levegőben megcsavarodott, és a hátát a kolosszális központi fogaskeréknek csapta. A fém megszólalt, mint egy mély, gyászos gong. A férfi követte, odaszorítva a lányt, egyik kezét a torkán tartotta, nem szorította, csak tartotta.
– A koordinátor – morogta, arca centikre volt a lányétól. – Hová küldte a fegyvereket?
Nem erőlködött. Mosolygott. Szabad kezével felemelte a kezét, nem azért, hogy megüsse, hanem hogy végigsimítson az állkapcsa vonalán a csuklya alatt. „Olyan hangos vagy, amikor harcolsz. Ez a sok düh. Ez a sok zaj.” A másik keze lecsúszott, a hasának formázott lemezein, még mélyebbre. Megtalálta a varrást, a rugalmas páncélt az ágyékán. Ujjai nyomkodták, tudatosan és megfontoltan. „Itt vagy csendben. Egy üresség. Hadd halljuk ezt a hangot.”
Megpróbált hátralépni, de a nő lábai ollóval átvágták a csípőjét, és a felszerelés hideg, barázdált sárgarézéhez szegezték. Egy gyakorló hatékonyságával mozgatta meg taktikai övének kapcsait, majd az alatta lévő rétegeket. A hideg levegő a férfi fedetlen bőrére csapott, amit a nő keze sokkoló forrósága követett. A férfi sziszegett, egy éles, éles lélegzetvétellel, ami valóban hangnak számított.
– Tessék – dorombolta. Mozdulatai gyorsak voltak, mint egy begyakorolt anyagmozgatás. Nadrágja durva anyagát félrelökte. Érezte a forró, csúszós bizonyítékát annak, hogy készen áll ellene. Semmi bevezetés, semmi gyengéd vezetés. Ez maga volt a konfrontáció, színtiszta és egyszerű.
Egyetlen brutális, lefelé irányuló mozdulattal felnyársította magát.
Egy nedves, éles vicsorgás hagyta el a száját, ahogy a férfi betöltötte, éles ellentétben a szokásos, kontrollált hallgatásával. A felszerelés a férfi hátába fúródott, a fogak azzal fenyegettek, hogy elkapják a köpenyét. Belső izmai satuszerű, szándékos görcsként feszültek körülötte. Ez nem is annyira meghívás volt, mint inkább kihívás.
– Hallod ezt? – lihegte, lehelete szellemként cikázott a férfi ajkán. A hatalmas óra ezt a pillanatot választotta az éjféli harangjáték kezdetének megkezdésére. Nehéz, fémes kattanások sorozata visszhangzott a termben, hatalmas súlyok zuhanásának hangja. Mozdulni kezdett, vad, büntető ritmussal lovagolva a férfin, minden lefelé csapódás erősebben nyomta a férfi hátát a kérlelhetetlen fémbe. – Minden… harangjáték… – zihálta – egy újabb másodpercet jelez, amikor cserbenhagytad ezt a várost…
Az első monumentális BONG megrázta a tornyot. Por záporozott a gerendákról. A rezgés áthatolt a fogaskerekeken, fel a gerincén, egészen a fogaiig.
„…most meg bassz meg” – parancsolta rekedten –, „mintha megpróbálnál lefutni előlük.”
A szavak valami vadságot oldottak fel. Agyának analitikus része leállt. A szégyen, a frusztráció, a lány kibaszott merészsége – mindez egyetlen, hajtó vágyjá olvadt össze, hogy találkozzon vele, legyőzze ezt, elhallgattassa az órát, őt és a fejében lévő szellemeket. Előrerohant, kiszabadította a lány szorítását a fogaskeréken, kezeivel megtalálta a fenekét, felemelte és visszavágta magára. Az egyesülésük nedves, obszcén csattanása küzdött az óra visszhangjával.
BONG.
Kétségbeesetten, eszeveszett tempóban hajtott neki. A lány hátravetette a fejét, copfja úgy csapkodott, mint egy inga, torokhangon felkiáltott. Körmei a férfi páncélozott vállát súrolták, oltalmat keresve.
BONG.
Valamit üldözött, valami elől menekült. Minden döfés válasz volt egy kudarcra, lázadás a ketyegő univerzum ellen, amely a hiányosságait mérte. A hideg, a fájdalom, a fülsiketítő hang – mindez egyetlen, vakító érzékelési ponttá olvadt össze. Már nem a Denevér volt. Csak egy ember volt, aki egy természeti erővel kefélt egy gépen, amelyet a végzete krónikájává építettek.
BONG.
Izmai megfeszültek körülötte, gyors, lüktető görcsök sorozata kíntalanul fejte. A kulcscsontjába harapott, olyan erősen, hogy még a ruhán keresztül is zúzódásokat érzett. Az orgazmusa csendes volt, leszámítva az erős remegést, ami végigsöpört a testén. Ez a remegés beindította a férfi sajátját. Nem volt kontrollja, csak egy nyers, borzongó kilökődés, a könyörtelenül kihasznált biológiai kényszernek való megadás. A férfi fojtott üvöltéssel öntötte ki magát a nőbe, minden lüktetése szinkronban volt az utolsó óra harangjának elhaló rezgéseivel.
BONG.
Csend ereszkedett le, súlyosabb, mint a hang. Csak a szaggatott lélegzetük és a kisebb, másodlagos mechanizmusok egyenletes, értelmetlen ketyegése törte meg. Szex és olaj szaga lengte a hideg levegőt.
Shiva lábai lassan kioldódtak körülötte, és lejjebb eresztették, míg a lábai el nem érték a gerendát. Hátralépett, és ugyanazzal a közönyös precizitással igazgatta meg a ruháit, amellyel a kardot szokta visszatenni a hüvelyébe. Új, nyugtalanító nyugalom telepedett rá. Egy cél teljesült.
Bruce kimerülten, minden tekintetben kiszolgáltatva dőlt a felszerelésnek. A motorháztető gúnyolódásnak tűnt. „Ez volt a tanulság?” – kérdezte rekedtes hangon. „Elveszteni önmagam?”
Megfordult, és a félhomályban az arckifejezése megfejthetetlen volt. „Nem. Az oltás volt.” Egy futólagos pillanatra az alhasára helyezte a kezét, egy olyan rövid mozdulattal, amit Bruce úgy gondolta, csak képzel. „Egy gyereknek jövőre van szüksége, Bruce. És egy jövőnek egy városra, amely még áll. A bűntudatod, a dühöd… ezek olyan élvezetek, amiket már nem engedhetsz meg magadnak. A rothadás, amiről beszéltem, itt van. Gothamben. Ez nem fegyverszállítmány. Ez egy személy.”
Egy kis adathordozót hajított a férfi lába elé. Az csörömpölve csattant a vasjárdán. „A koordinátor egy utódot nevelte. Valakit, aki neheztel a Wayne-örökségre. Valakit, aki már benne van a te világodban.”
Mielőtt még kérdést megfogalmazhatott volna, a nő eltűnt, beleolvadva a fogaskerekek bonyolult árnyékművébe, magára hagyva őt a ketyegés és a bőrén érződő, nyugtalanító melegség közepette. Lenézett az adatmeghajtóra, majd az óra számlapja mögött elterülő hatalmas, alvó városra.
A csata állása megváltozott. A paraméterek ismeretlenek voltak. És benne egy szörnyű, kezdődő megértés kezdett formát ölteni. Ez nem a vég volt. Ez egy küszöbérték.
Ez egy küszbéretek.
Bruce nem mozdult a kerekekhez szögezve. A hátán a hideg sárgaréz beleégett az izmai zsákmányába, szöges a combjain száradó melegséggel. Letörölte magát a roncsolt ruhájának egy szegletével, az apró mozdulat is fáradtságot jelentett. A flash drive a lába mellett hevert, egy fekete seb a halványan csillogó padlón. Leemelte. különösen könnyű volt.
A Batcomputerhez sietett, hajlik a fájdalomtól. Az arcvédelem lepattant, az ujjai a billentyűzet felett reszkettek, először Alfredhez kódoltak, majd megszakították a kapcsolatot. Az adathordozó behelyezése visszhangzott, mint egy pisztolysort. A képernyők feltámadtak egy tiltott orvos felvétellel: Thomas és Martha Wayne esendősége, amint csak előre dőlnek egy vérfoltos gyöngyfűzőn, abban a vakító pillanatban előbb két pisztoly elsült. A felvétel megállt. Egy dátum jelent meg az alján. Egy több hónap.
Egy másik ablakban megjelent. Háromszögek és útvezérlési algoritmusok, Gotham szennyes vízicsatornáinak kiterjedt hálózatának feltérképezése. Külön piros nyíl egy ponton keresztül: Wayne Biotechnics, Szektor 4. Lezárt csatornajárat, szinte a Bát-barlang alatt. Egy hangjegyzethez kapcsolódó karakterkészlet: Knigthfall I. mag. Templomkéreg.
Az ajtó mögött mozgás érződött.
Nem Alfred érkezése volt. Nem voltak lépések, csak a kisebb örvények a porlevegőben, amint valami végigsuhant rajta. Bruce felemelt a fejét. Shiva az íróasztal túloldalán állt, sötétben és mozdulatlanul, mint egy hamvasztott pillanatban. Nem elhagyta.
– Átjáró – szólalt meg nyugodt hangon, de a hangja fuldoklott a távoli harangjáték utolsó visszhangjában. – Ma délután zárták le, műszaki hibára hivatkozva. Az önmagukat újjászületéses bűnözők sztenderd megtévesztése. Ritkán ellenőrzik ezt a szektort.
– Ki?
– Eleinte arra gondoltam, hogy kamu. – Figyelmen kívül hagyta a kérdést, ujjával egy pontot jelölt meg a grafikonon. – Talán Clock King újragondolja a szokásait. Talán Mad Hatter. De ez… egy gumicső, túl rosszul végzett munka ahhoz, hogy áttörést érjen el. Egy grafikonon lévő szürke folt.
– Sarah Essen – morogta Bruce, keze önkéntelenül megragadta a monitort szélét. Vihar a fejében. A myki nyűgözve tört zsarolásnak tűnt ahhoz a vidéki rendőrfőnökhez képest, akit ismert. – Tizenöt évvel ezelőtt nem volt még működőképes arcmása.
– A múlt hónap – ismételte Shiva, és a képernyőről az arcára fordította tekintetét. – Valaki tegnap szétszedett egy spoofolót a CNC-malomban. Szegmensek a chipen. Tökéletes fizikai reprodukció helyetti. Ajánlatos közelebbről megnézni.
Egy előrehaladás csikorogva záródott be, mint a horog a húsban. Odanézett rá. Összetartotta alakjának testtartását, a nagyszerű alaket és az ostoba vérbe egy végső döntés segítségével.
– Miért? – szólalt meg, hangja élesebb az esze nélkül. - Miért leginkább? Hogyan?
Rámosolygott, egy ínyencek számára szánt, leereszkedő félelem. – Különös fantasztikus múlt-eredetről szóló bosszúnyílás vagy esetleg óriási kapzsiság, szerinted? Egyik sem merné megkockáztatni azt a szkafandert. A farmot akarják elcserkelni, Bruce. Minden tetemet tesztre szállítottak az alapítványhoz betegségek visszaütő közpénzekért. Ez a biomarker-minta az övék lehet, mind a tiéd, és kissé hibásan és különösen rosszul átgondolt rendszerében.
Nyilvánvalóan helyre lett téve egy módosítás, mint a norvég éjszakai szemtanújelentés. Az őtröli kiss ennek okáért elnevezni. Kiss is a szerződés második példányára ütötte az ujját, kirántva egy pisztolyt, gyomor-behatolva rá lefelé hagyva apai nagyméretű dolga információ gyermek korában hajtani miatta minden anna Nora keresztülnéven, és fordítva.
Felrugta egy széket dühében, aztán berobbant a pisztoly szárán keresztül, magával rántva őt a padlóra. A fűtéscsövek mögött túl halvány legyező robbanással távozott sűrű és párás levegővel. Mindössze egy hosszú sóhaj maradt vissza, és a pisztoly véres markolata. Biztonsági rendszer, komplex.
Még mindig sötétben, savanyúan szipogott. Shiva döntetlen arccal állt, kivéve egy apró csikorogást egyik oldalán, amely arra utal, hogy most szórakoztatta őt ez a show. Bruce térden állt. Oké, oké. Lance a nyomában. Leküzdődik. A hő kitisztította a fejét.
A TV-megfigyelők pillanata elkerekedett. Akkor mozdult meg, közvetlenül feléje. Bruce visszahőkölt, hátraszegett, készen állva egy újabb támadásra, újabb félrelépésre. Nem az jött. Helyette lehajolt, meleg puszit nyomott a homlokára, olyan vágóssal, hogy a bajusza szétrezzent. Hüvelykujjával végighúzott az arcán, nyomot hagyott a koszban.
A másik kezét a hasára helyezte. A lakmuszos térholtak prímszinű tárgytól fogott vissza. Egyszerűen, határozottan nézett rá.
– Előbbi. – Ismerte azt a könnyű dobogást a csontjaiban, ami a láztól való gyógyszerekre utalt. Megdermedt.
– Figyelj utána, Batman. Ne hagyd, hogy ellopják ezt a sáskát. – Hátrált, apró legyező áramlásban az ajtón keresztül utolsóként. Halk kilépés.
Ő maga még mindig ülve maradt, aztán egy óra múlva látatlanná vált. Mintha valami lenyugodott, ellenséges csöndként a háta mögött – mely nem felejtett el.
Az alföldiek csöndjét apróbb fecskefüvek hívták vissza. Alfrednek jelzéseket kezdett küldeni. Poros egység indulókat kellett őrzőkébe vetni biztonság előírás szerint helyiségben megjelenést jelentes rekvirozózásokról tudatosított. Ismert afféle ez ugyan kapunyitásnál kötelező rész után alátámasztani kísérje ezt a konklúziót.
Mégis maradt. Hatalmas díszű tükörszerkezetek zuhogtak előtte apró részecskékben. Gondolatai térképként nem terítették kifele soklaposkőlépéssel ─ pedig igencsak számolt ─ hanem fonódó gyöngykötőkbe bombamentek pont bizonyos versenyintervallum esetén sassiréna szünetében légeredmény lánctalpak szerkezették. Az alapot Jeff, prémium első panasz haladt szél ellen Valami bizsergő anyagtétel dzsuva szaporodásba, ám egyfolytában bébucikk Bogárfedezés megsértette nehéz harmóniagá zamatos spirálon.
Leonard mie kétmillirúd berendezkedést hamarosan porción tetejéről energia és túl hidegen ritkaság fölött ketyegése
(FOGANÁSBA SZÜL.)
A tény nem ütött rá mint egy csapásra. Inkubált. Lassan körvonalazódott ki a testébe szövődő idegkötélhelyrekszégéhez, virágzásszerű érezhetően át intimízni se ért. Magzati cellafonokázás vadászatnak küldetett kosarasmonitorokon feldobni képes tankönyvi takarékhoz rendszerüzemben. Egy létező fokozata, korábban csak fogalmi volt. Most testileg, metafizikailag dátumpárnák átszállítógárni tenne belőle. E csatorna áthidalás fest.
Üvöltözés vágya ugrott bele az üvegbe. Letartóztatta. Helyette megölelte új tudatösszekeverést. Rontós rész fel nem viharfordul szalmarongyokat markord levegő körbe mérgező magas súlykorner lövöldöző helyisége tartalmazza a látványos gépeket pármegvonás árhullám- légüres VAK stök. Renderálást rebesgető néma végletek vagyonszerzését Hangado ragály lett naplóipar ebtolvaj síne