Chapter 17: The Consecration of the Throne
A gödörből áradó önutálat kemény, néma dühvé kristályosodott. Bruce fogaiban zümmögött, egy gyenge áramlat, amit nem tudott learatni. Két napig olyan helyiségekbe zárták, amelyek bármilyen más néven ketrecek voltak – tágasak, fényűzőek, de mégis ketrecek. A csend rosszabb volt, mint a kiképzés. Teret adott neki, hogy hallja Shiva öklendezési reflexének visszhangját, érezze a gyerekszoba fantomillatát.
A hívás nem egy szóval érkezett, hanem az ajtó kinyílásának sziszegésével. Két néma Ligaőr kísérte mélyen a hegy belsejébe, egy olyan helyre, amelyet korábban még nem látott: az Arénába.
Az ókor és a fenyegetés kriptája volt. Az obszidián falak elnyelték a zöldes lánggal izzó üstök fényét, amitől a hatalmas tér egy szunnyadó szörnyeteg belsejére hasonlított. A levegő sűrű volt a tömjéntől, mirhától és valami fémestől – vértől, régitől és újtól. A padló csiszolt vulkáni kőzetből készült, amelyen olajréteg borította. Faragott szimbólumok borították minden felületet, barázdáik halványan világítottak, lassú, ragadozó ritmusban lüktettek. A kamra szívében egy megfeketedett acélból készült emelvény állt, rajta egy hatalmas kőtrón. Felette, a sötétségből lelógva, egyetlen pislogás nélküli optikai lencse izzott, mint egy rosszindulatú csillag.
Talia az emelvényen várta. Nem volt kiképzéshez öltözve. Sötét selyemruhát viselt, ami kevésbé volt köntös, inkább egy zuhatagszerű utalás, csípőig hasítva, derekánál lazán megkötve. Haja lazán lógott, tintafolyamként omlott a trón halvány köveire, amelyen ült, egyik lábát a trón karfájára vetve.
– Töprengődtél – mondta, hangja könnyedén csengett az akusztikusan holt térben. – Ez illetlen. Kontraproduktív.
Bruce nem szólt semmit. Megállt az emelvény lábánál, tekintete végigpásztázta az árnyékokat. Tudta, hogy nincsenek egyedül.
– A Shivával folytatott lecke a feladott akarat hasznosságáról szólt – folytatta Talia, miközben felállt, és lesétált a két lépcsőfokon, amíg egy vonalba nem került vele. – Ez a lecke a szükségletek hierarchiájáról szól. Arról, hogy hová illeszkedsz. – Kinyújtotta a kezét, és végigsimított a férfi állkapcsán. – Fel kell oldanod a feszültséget. Abba kell hagynod a harcot azzal a teremtménnyel, amivé válsz. Szükségem van egy örökösre. És Shiva… – Talia a sötétségbe pillantott. – Emlékeznie kell arra, hogy a helye nem a szájnál van, hanem a gyökérnél. Az alapnál.
A homályból előbukkant Lady Shiva. Meztelen volt, teste olajozott, így csillogott a parázsfényben, minden izma kidolgozott és passzív volt. Odament az emelvényhez, és letérdelt annak tövébe, Bruce és a trón közé, lehajtott fejjel, kezeit a combjára téve. Feláldozás.
– Ülj le! – parancsolta Talia Bruce-nak, a trón felé intve.
Mozdulatlanul állt, a dac szobraként. Talia mosolya olyan volt, mint egy borotvaéles mosoly.
„A gyerek ébren van. Hangosan beszél. Feltűnően erősek a sírásai.” – hagyta a kérdést. „Ülj a trónra, Bruce. Vagy idehozatom, hogy végignézze apja ingerlékenységét.”
A fenyegetés hideg késként hasított a bordáiba. Mozdulni kezdett, minden lépés nehezebb volt az előzőnél, és leült a hideg kőre. A kő ki volt faragva, hajthatatlanul. Talia követte, mint egy párduc a lépcsőn. Megállt előtte, a széttárt térdei között, és vállának finom mozdulatával leengedte a selyemruhát. Az a lábánál gyűlt össze. Teste régi hegek és tökéletes szándék térképe volt. A kezét a férfi mellkasára helyezte.
– Nem fogsz mozdulni – suttogta. – Meg fogod kapni.
A kezei a férfi nadrágjának kapcsára vándoroltak. A férfi nem segített. Nem is ellenkezett. Az anyagot éppen annyira nyomta le, hogy kiszabadítsa a férfi farkát, ami megalázó módon máris vastagodott a hűvös, mindentudó érintése alatt. Teljesen, mereven simogatta, tekintete az övébe szegeződött, figyelve a tekintete mögött dúló konfliktust.
Aztán felmászott rá, egyik térdét a trónra helyezve, a csípője két oldalán. Kezébe vette, és a bejáratához vezette. Már vizes volt. A forró, csúszós bizonyítéka a férfi hegyére kenődött.
– Látod? – lehelte. – Az én testem tudja a célját. Még akkor is, ha a tiéd még mindig zavart.
Leült.
Lassú, szándékos behatolás volt. Belső izmai megremegtek, majd megnyúltak, végül nedves, feszes forrósággal fonódtak köréjük, amitől a férfi torkából egy zihálás szökött fel. Teljesen belé fojtotta, míg csípőjük össze nem ért, míg a férfi markolatig belé nem temette magát. Halkan, remegően nyögött fel, ami részben diadalmas, részben nyers érzés volt. Feje hátrahanyatlott, torka halvány ívben húzódott a zöld fényben.
Aztán mozogni kezdett.
Vad és parancsoló ritmusú volt. Egy harcos összpontosított intenzitásával lovagolt rajta, combjai erejét használva, hogy fel-le hömpölyögjön rajta. Minden lefelé irányuló csapás nedves csattanás volt a húson, minden visszahúzódás szédítő vákuum. Pinája szoros, szorító ökölként fejte őt.
– Ide tartozol – morogta, lehelete forró széllökésként csapott meg a férfi nyakán. – A hatalomban ülsz. Bennem ülsz.
Lépései felgyorsultak, brutálissá, büntetővé váltak. Bruce kezei a trón kőkarfáit markolászták, bütykei kifehéredtek. Passzív eszköze volt Talia örömének, saját vágya tekergőzött, elkerülhetetlen és szégyenletes. A látvány obszcén volt: Talia, dicsőséges és vad, ahogy ráhúzza magát, mellei ringatóznak, bőre verejtéktől ázik.
– Shiva! – kiáltotta Talia, a parancs éles volt, pedig levegőért kapkodott.
A térdelő nő előrelépett. Fejét Bruce széttárt lábai közé hajtotta, olajos teste a kőpadlón csúszott. Arca kifejezéstelen volt, de tekintete Talia és Bruce testének találkozási pontjára szegeződött.
– Ízleld meg a kudarcod! – parancsolta Talia, miközben mély, körkörös mozdulatokkal dörzsölte le a testét.
Shiva nyelve előbukkant. Rózsaszín volt és szándékos. Először egy széles, lapos csíkot nyalt végig Bruce hímtagjának alsó részén, magába szívva Talia és közte vegyes simaságot. Aztán Shiva szája bezárult a férfi heréi köré, magához húzva őket, gyengéden szopogatva, nyelvével nyalogatva a puha húst.
A kettős érzés elektromos, elsöprő volt. Talia vad, követelőző hősége fent, és a nedves, szolgai figyelem lent. Bruce csípője önkéntelenül megrándult, egy felületes lökéssel Taliába.
– Azt mondtam, ne mozdulj! – vicsorgott Talia, és olyan erősen harapott a vállába, hogy felszakadt a bőre. Az éles fájdalom fokozódott, keveredve az élvezettel. Hevesen szorította a férfit. – Fogadd el, amit adok!
Shiva nyelve még mélyebbre hatolt, végigsimított a gátján, majd a férfi segglyukához nyomódott. A behatolás hirtelen, bensőséges és pusztító volt. Önmagában is követelte a dolgot. Nyelvének minden egyes bökése egyre mélyebbre taszította Talia maró hevébe, egy visszacsatolási hurkot létrehozva, ami rövidre zárta az irányítást a férfi felett.
– Érzed ezt? – sziszegte Talia a fülébe, egyre gyorsabban lépkedve, és lecsapott rá. – Egyre mélyebbre taszít. Az engedelmessége arra kényszerít, hogy magadhoz ragadj. Nincs menekvés. Csak ez a hierarchia létezik. Az én akaratom. A te magod. Az ő nyelve.
Bruce szétesőben volt. Élete erkölcsi építménye – a fogadalmak, a szabályok – hamuvá váltak ennek a nyers, mesterségesen létrehozott élvezetnek a kohójában. Az orgazmus egy szeizmikus eseményként épült fel, a gyomrában kezdődött, szörnyű nyomásként.
– Most – parancsolta Talia, teste remegett, saját orgazmusa pedig heves, rángatózó görcsöket váltott ki körülötte. – Tölts meg! Pumpáld a kibaszott tested, gyere a méhembe. Add ide, amit neki adtál. Add ide mindent!
Az engedély, a parancs volt az, ami összetörte. Egy nyers, állatias kiáltással, ami visszhangzott a barlangban, kitört. Forró sugárként ömlött mélyen a lányba, minden egyes lüktetést Talia összeszorító puncijának és Shiva könyörtelen, fürkésző nyelvének egyesített erőfeszítése tépett ki belőle. Talia felkiáltott a tiszta győzelem hangján, és ismét a vállába harapott, miközben az utolsó görcsein keresztül fejte.
Egy hosszú pillanatig csak a szakadozott légzésük hangja és összefonódó testük nedves, obszcén neszei hallatszottak. Shiva lassan visszahúzta a nyelvét, hátratérdelt, szája és álla csillogott.
Talia kimerülten Bruce mellkasára rogyott, izzadságtól csúszós bőre az övéhez tapadt. Nem szállt le róla. Magában tartotta, birtokló pecsétként. Elfordította a fejét, ajkait a füléhez szorította.
– A trón a tiéd – suttogta rekedtes, elégedett hangon. – De soha ne feledd, ki ültetett rá. És ki térdel le a lábainál, hogy ott tartson.
Végül feltápászkodott róla, lassan, nedvesen vált el. Felállt, fenségesen és teljes pompájában, és lenézett Shivára. „Tisztítsd meg.”
Shiva előrelépett, tátott szájjal.
Bruce elnézett mellettük, a fenti lencse pislogás nélküli szemébe. Megjelölték, magukénak vallották, és kiürítették. A gyermek volt az igazolás, de ez volt a valóság: a romlottság királysága, közepén egy kőtrónnal. És ő most már visszavonhatatlanul a királya volt. A fényhez visszavezető út nemcsak lehetetlennek, hanem ostoba emléknek tűnt. A sötétség itt meleg volt, és tökéletesen illett rá.