Chapter 25: The Consecration of the Throne
A tisztaság olyan volt, mint egy megfagyott kés a gyomrában. Egész éjjel vele maradt, egy titkos sarkvidéki bizonyosság magja, amely körül a szérum és Talia testének hosszan tartó melege kavarogott. Mellette aludt, egyenletesen lélegzett, karját a dereka köré fonta, mint egy megszállottsági pantomim. Odabent a csatornákat térképezte fel, az áramlási sebességeket számolta, és azonosította a pontos pillanatot, amikor egy korrekciós szert – valami lúgosat, valami katasztrofálisat a Liga neuroinhibitorára nézve – be lehet juttatni a fő diszperziós központba.
Arra ébredt, hogy a lány ajkai a vállán nyugszanak, keze már végigsimított hasának kemény vonalán le a csípőjéig. Az edzőpálya obszidián tornyai magasodtak a termük előtt, fürödve az örökös bíbor félhomályban.
– Máshol jár az eszed – mormolta, kérdés nélkül. Ujjai köré fonódtak, már félig megmerevedett az alvástól és a vérében állandóan jelen lévő kémiai melegségtől. Teljes, könyörtelen merevségig simogatta. – Itt kellene lennie. Ezen. Rajtam.
Rágurult, lovagolt a csípőjén, sötét haja függönyként takarta el az arcukat. Smaragdzöld szeme szinte feketének tűnt a félhomályban. Nem ereszkedett rá. Ehelyett előrehajolt, melle a férfi szájához súrolta.
– Minden más részemről levetted – mondta halk, parancsoló hangon. – Most igyál!
Az ajánlat annyira megrendítően bensőséges, annyira ősi volt, hogy minden stratégiát felülmúlt. Nem a szérumról szólt. Ez valami más volt. Egy igénylés. Egy etetés. Mellbimbója megkeményedett az ajkához. Bőrének halvány, édes-sós illata keveredett az aréna ózonjával.
Kinyitotta a száját, magához vette, és megszopta.
Az első forró, vékony sugár a nyelvét érte. Gazdagabb volt, mint képzelte, nyálas, halvány fémes felhanggal, ami lehetett volna ő, vagy száz ősi gyógynövény szelleme. Nyelt egyet, és egy másfajta melegség terjedt szét, nem a szérum passzív takarója, hanem egy aktív, aranyló szál, amely befűzte magát az idegeibe. A nő felnyögött, mély, vibráló hang volt, és csípője a férfi erekciójához súrlódott, saját nedvességével siklatta át.
– Ennyi – lehelte, miközben ujjai a férfi hajába túrtak, és magához ölelte. – Fogadd el. Ez az élet. Ez az erő. Ez tart itt téged.
Erőteljesebben szopott, egyik kezével a mellét teljes súlyával átölelte, gyúrta, serkentve az áramlást. A másik kezével a combját ragadta, ujjai az izmába haraptak. Minden szívás megadás és lopás volt. Felemésztette a lány szó szerinti lényegét, és ezzel együtt az irányítás illúzióját is. A háta ívbe feszült, egyre többet tárva a szája elé. A másik mellbimbója, hegyes és könyörgő volt, súrolta az állát.
Átváltott rá, nyelve kavarogni kezdett, mielőtt mélyen beszívta. A lány felkiáltott, teste őrült, felületes ritmusban ringatózni kezdett a férfi farkának. A fej minden lefelé irányuló mozdulattal a lány belépésekor megakadt, egy őrjítő, félig ígéretes mozdulatként.
– Dugj meg! – követelte rekedtes hangon. – Dugj meg, miközben iszod a pocakod, te mohó dög!
Nedves pukkanással elengedte a mellét, szája csillogott. Egy Batman-szerű vicsorgással megragadta a csípőjét, és egyetlen brutális csapással magára csapta. A lány felsikoltott, a hangot elnyelte a barlangszerű terem. A férfit markolatig eltemette a markolászó, kétségbeesett forróság.
Nem mozdult. Még nem. Magához húzta a lány felsőtestét, ismét megragadta a másik mellét, és komolyan inni kezdett, szívása heves és ritmikus volt. Ugyanakkor alulról felfelé kezdett lökni, rövid, mély, büntető ösztönöket, amelyek illeszkedtek a szája húzásaihoz.
Zokogva, kibogozva bontakozott ki, okos szavai összetört, egyszótagú szavakká zsugorodtak. „Igen… istenem… még… Bruce…”
A kettős érzés teljesen elöntötte. Érezte a feszültséget a puncijában, szinkronban a tej lüktetésével a nyelvén. Lehajtotta a poharát, minden egyes korty egy-egy megszegni kívánt ígéretet. Saját orgazmusa egyre erősödött, mintha megdermedt volna az elhatározása. Elengedte a mellét, arca nedves volt, és felnézett rá. A lány tekintete vad, védtelen, győzedelmes volt.
– Látod? – zihálta, miközben most már teljesen önfeledten lovagolt rajta. – Enyém vagy. Belőlem táplálkozol. Belőlem származol.
Rossz szó volt. Meggyújtotta az utolsó gyújtózsinórt is. Az orgazmusa nem egy felszabadulás volt, hanem egy robbanás. Egy csendes, erőszakos kitörés a lányban, ami kevésbé tűnt gyönyörnek, és inkább olyannak, mint egy zászlót tűzni a felperzselt földre. Egy állatias erőfeszítéssel öntötte el, csípője felpuffadt, ügyelve arra, hogy minden utolsó csepp is mélyre jusson. Egy végső, diadalmas szabotázsakció.
A mellkasára rogyott, teste elnyújtott, remegő hullámokban vonaglott körülötte. Ott feküdtek, izzadság, vér és kiömlött tej kusza kuszaságában. A bíbor fény lüktetett.
Percek teltek el. Légzése lelassult. Felemelte a fejét, tekintete lágy, elégedett volt. Ujjával végigsimított a férfi ajkán.
„Most új módon hordozol magadban engem” – suttogta. „Az erőm. A munkánkhoz.”
Bólintott, és felemelte a kezét, hogy megsimogassa a haját. A gesztus idegennek tűnt, mintha egy saját bábját irányítaná. „Mutasd meg még ma a szórási sémákat” – mondta a használattól rekedtes hangon. „Az elsődleges szelepegységet. Meg akarom érteni a meghibásodási pontokat.”
A lány elmosolyodott, ajkai olyan őszinte, védekezés nélküli ívben íveltek, amilyet még soha nem látott. Ez volt a legfélelmetesebb dolog, amit valaha látott.
– Természetesen – mondta, és hátrahajtotta a fejét a férfi vállára. – Majd miután kipihente magát, megyünk. A központi irányítóközpont… bonyolult. Egyetlen rossz kalibráció, és a vegyület egyenetlenül oszlik el. Egyes szektorok halálos adagot kapnának. Mások semmit. – Elégedetten sóhajtott. – A pontosság a minden.
Bruce a távoli mennyezeten vonagló árnyakat bámulta, elméje hideg és tiszta, a lány íze még mindig a nyelvén volt, teste meleg és bizakodó volt az övében.
– Pontosság – ismételte meg, a szó úgy lebegett a zümmögő levegőben, mint egy jégszilánk. – Igen. Az.