Chapter 18: The Heir's First Lesson
A Denevérbarlang hidege más állat volt. Nem zümmögött az ősi rosszindulattól; steril, modern csenddel sziszegett, amit csak az elmeszesedett víz csöpögése és a szerverek alig hallható zúgása tört meg. Az edzőterem egy szürke, brutális cella volt. Bruce a közepén állt, egyszerű fekete nadrágban, hátát a monitorok falának vetve, amelyeken Gotham szüntelen pulzusa látszott. Próbált formákat futtatni. A teste, egy évtizedek alatt csiszolt gép, folyton elárulta. Az egyensúlya felborult. Elállt a lélegzete. Egy nyelv szelleme, fürkésző és könyörtelen, élt a gerincében.
Az ajtó biometrikus szkennerének halk, oda nem illő hangja megszólalt. Nem Alfred kódja volt.
Talia belépett, és a szoba rendeltetése megváltozott. Hosszú, sötét kabátot viselt, valami hihetetlenül puha anyagból, derekán övvel megkötve. Alatta egy egyszerű, szénszürke tok húzódott. Egy kicsi, csiszolt acéltokot cipelt. Mögötte, lélegzetvételnyi csendben követte Lady Shiva. A Barlang visszafogott, funkcionális felszerelését viselte, mintha mindig is oda tartozott volna – amitől Bruce állkapcsa megfeszült.
– Érthetetlennek tűnsz – mondta Talia, hangja elnyelte a szoba visszhangjait. Letette a táskát egy fegyveres padra. – A környezet nem ért egyet veled. Csupa emlék és kő. Semmi vér.
– Mit keresel itt? – rekedtes volt a hangja.
„Újraértelmezed a paramétereidet.” Kattintással kinyitotta a bőrtokot. Belül, fekete habszivacsba ágyazva két széles szájú üveghenger feküdt, finom mértékjelzésekkel. Melegek voltak. Halvány, édes, organikus illat áradt az ózonnal és bőrrel átitatott levegőből. „A gyermek fejlődik. Keresletet teremt. Kínálatot kell teremteni, és a feleslegnek… van felhasználása.”
Felemelt egy hengert. A benne lévő folyadék átlátszatlan, krémfehér volt. „Kolosztrum. Aztán átmeneti tej. Szinkronizált betakarítás.” Állta a tekintetét. „Meg fogod inni.”
Hideg gombóc görcsbe rándult a gyomrában. „Ez nem…”
„Szükséges? Az. Ez a hűség legalapvetőbb aktusa. Elveszed, amit a gyermekünk. Az táplál téged, ami az örökösömet táplálja. A tested, amelyet fegyverként kezelsz, az ő fenntartásának edénnyé válik. Ez nem kérés, Bruce.”
Shiva megmozdult. A nő nem közeledett felé. Odament a túlsó falhoz, és nekidőlt, keresztbe font karokkal, mint egy őrszem, aki biztosította, hogy ne menekülhessen. Arca a közönyös érdeklődés maszkja volt.
„A hátamon tartottál. A trónon ültettél” – mondta Bruce, és a szavak alig hallatszottak. „Ez egy lépés valami másba.”
– Ez a lépcsőfok. – Talia lecsavarta az egyik palack fedelét. Az illat felerősödött, buja és emlősre emlékeztető. – Térdelj le.
A két szó ott lebegett a zümmögő levegőben. Nem mozdult. Látta a logikát, a félelmetes szimmetriát. Az arénában elvette a magját. Itt majd odaadja neki a tejét. Ez egy befejezett áramkör volt, egy biológiai igény, amit semmilyen fogadalom nem tudott megtörni.
– A gyerek egészséges – mondta halkan, miközben körülvette. – Erős. Úgy érzem a benne rejlő lehetőségeket, mint egy második szívdobbanást. Te adtad ezt. És tisztelettel is adózol neki. Nem pénzzel. Nem névvel. A testeddel. Térden állva.
Először a lábai adták fel. Nem tudatos megadás volt. Fiziológiai összeomlás, az elkerülhetetlen súlya végre megtalálta a helyét. A kemény padló belemart a térdkalácsába. A lemezek közötti megerősített acélvarratokat bámulta.
Talia előtte állt. Szabad kezével kigombolta az övét, majd a ruhája gombjait. Szétválasztotta az anyagot. Mellei teltebbek voltak, a bimbóudvar sötétebb, az erek kirajzolták a sápadt bőr alatti duzzadt szövetet. A henger peremét a jobb mellbimbójához emelte, megbillentette, és hagyta, hogy a meleg tej lassan lecsorgasson az érzékeny bimbón, le az íven. A tej összegyűlt a melltartója kosarában, mielőtt félrelökte.
– Takarítsd ki! – parancsolta rekedtes hangon.
Előrehajolt. Az illat elsöprő volt – édes, sós, mélységesen bensőséges. Nyelve megérintette a bőrét. Az íze összetett, sűrű, meleg volt. Lenyalta a kiömlött tejet, mozdulatai lassúak, először mechanikusak voltak. Aztán valami ősi dolog lépett közbe. Száját a mellbimbójára zárta, gyengéden szopogatva, magát a forrást keresve.
Éles lélegzetvétel felülről. A lány keze a férfi tarkójához siklott, nem irányította, csak pihentette. Egy kiáltás. „Jó. Most igyál.”
A férfi ajkához emelte a hengert. A férfi kinyitotta a száját. A nő töltött magának. A tej elöntötte a nyelvét, meleg volt, mint a vér. Nyelnie kellett, sűrű kortyokat a szája után, a nő íze betöltötte. Gazdag volt, enyhén édes, valami olyasmivel a felszínén, amit csak életnek tudott nevezni. Addig ivott, amíg a henger ki nem ürült, egy vékony fehér csík húzódott az ajkától az álláig.
– A másik – mormolta nehéz szemhéjjal. Megismételte a rituálét a bal mellén is, bekente magát, és arra kényszerítette a férfit, hogy ismét megtisztítsa a szájával. A második hengert beleöntötte. Érezte, ahogy a gyomrába csapódik, meleg, idegen súlyként.
Amikor végzett, hagyta, hogy az üres henger csörömpölve a padlóra hulljon. Lenézett rá, mellbimbója csillogott a szája alól. „Most már érted a függőséget.”
A lány keze megszorult a férfi fején. „Állj fel!”
Felállt, teste egyszerre volt nehéz és könnyű. A meleg folyadék kézzelfogható igazságként ült benne. Talia levette a kabátját, hagyta, hogy a ruhája szétnyíljon. Hátratolta, amíg a férfi válla egy tartóoszlop hideg acéljához nem ért.
– Shiva – mondta Talia, tekintetét Bruce-ra nem véve le. – Figyelj! Tanuld meg a hierarchiát!
Talia kezei a nadrágjához vándoroltak, egyetlen durva mozdulattal lerántva azt és az alsónadrágját. A farka, szégyenére, már vastag volt, félig kemény az íztől, a megaláztatástól és a szörnyű, bántó intimitástól. Talia a tenyerébe köpött, durván, de hatékonyan, majd ökölbe szorította a férfit, és lassan pumpálta.
– Ezt teszi a tej – suttogta, ajkait a férfi füléhez érintve. – Mélyebben köt hozzám, mint bármilyen fogadalom. Most az én üzemanyagommal működsz, Bruce. Minden sejteddel. És ez – szorította meg – csak egy újabb sejt, ami követeli a részét.
A nő megfordult, hátat fordított neki, és a férfi kezét a csípőjére vezette. „Vedd el, amire szükséged van a forrásból.”
Hátulról hatolt belé egyetlen brutális, vágyakozó döféssel. A lány vizes volt – átázott –, belső falai lázas forrósággal szorították körül. Egy torokhangú nyögés szakadt fel a torkából, amit a férfié is visszhangzott. Semmi finomság nem volt benne. Egy nyers, éhes dugattyúmozgás volt, csípője minden alkalommal nedves, húsos csapódással csapódott a lány domborodó fenekébe. Az oszlop a hátának rázkódott.
„Igen! A francba! Ez az!” – kiáltotta, hátravetett fejjel. „Ez az üzlet! Iszol belőlem, megdugsz, megint teletömsz! Ez az egyetlen ciklus, ami számít!”
Elveszítette a dolog. A meleg tej kavargott a gyomrában, állandó emlékeztetőül. A lány pinája bársonysatuként fejte őt az imént előadott mutatvány groteszk tükörképeként. Olyan erősen ragadta meg a csípőjét, hogy az zúzódást okozott, és agyatlan, brutális ritmussal vágott bele. Együttlétük hangja obszcén módon hangos volt a rideg szobában – bőr, izzadság, a behatolás csúszós csattanása.
– Nézd csak! – zihálta Talia, és Shiva felé biccentett. – Nézd csak a közönségedet!
Bruce tekintete, a vágytól elmosódottan, Shivára szegeződött. A lány mozdulatlanul állt, de tekintete arra a pontra szegeződött, ahol testük találkozott. Arckifejezése klinikai elmélyülést tükrözött. Egy leckét figyelt. Saját keze a nadrágja alá volt dugva, lassan mozgott, ujjai láthatatlanul dolgoztak.
A látvány, a tudat, hogy ebben az állatias állapotban tanulmányozzák, felborította. Az orgazmus végigsöpört rajta, egy görcsös, kiürülő hullámként. Felkiáltott, nyers hangon, szavak nélkül, ahogy kiömlött a lányba, magja csatlakozott a biológiai lánchoz, amit ő létrehozott.
Talia szorosan köréjük szorult, saját teste csúcsán is reszketve, belső izmai lüktettek, az utolsó cseppig kiszívva belőle az energiát. Előredőlt, a konzolnak támaszkodva, a férfi súlya még mindig ránehezedett.
Hosszú pillanatokig csak a zihálás hangja hallatszott. Aztán megszólalt, a hangja rekedt, de tiszta.
„A felesleget kezeltük. A követelés bebetonozva.” Ellökte magát, elszakadva a férfitól. Megfordult, ruhája még mindig nyitva volt, testén a férfi nyomai látszottak. Az arcához nyúlt, hüvelykujjával letörölte az állán megszáradt tejet. „Ezt naponta kell csinálnod. A szülésig. És utána is.”
Sivára nézett, akinek a keze mozdulatlanná dermedt. „Látod? A gyökér táplálja a fát. Emlékezz a helyedre.”
Talia felkapta a kabátját, a ruháját nyitva hagyva. Az ajtó felé indult, csak azért állt meg, hogy felvegye az üres acéltokot. Shiva követte, ismét csak árnyékként.
Bruce az oszlopnak rogyott, nadrágja a bokája körül, a tej íze még mindig a nyelvén érződött, szexük illata sűrűn terjengett a levegőben. A Barlang monitorai vibráltak, Gotham bűnei néma, sürgető szimbólumokban peregtek el mellettük. Ő volt a barlang őrzője. És most visszavonhatatlanul valami más teremtménye volt. A gyomrában lévő meleg, nehéz táplálék pórázként érződött, amely közvetlenül a benne növekvő élethez és az abszolút, megtámadhatatlan akaratához vezetett.